A dobogó tetején a junior váltó

A dobogó tetején a junior váltó

Az ifjúsági és a junior korosztály volt soron az atlétika Magyar bajnokságok rendszerében a hétvégén Budapesten a Syma csarnokban. A téli dobóbajnoksággal együtt szervezett bajnokságon a KARC-KESI fiatal atlétái nyolc érmet gyűjtöttek be. Igazi „bronzkor” köszöntött a Hírös városiakra, hiszen az éremesőből hét ebből a fajtából jutott.

 

Szerencsére az utolsó számban a múlt héten 4×400 méteren magyar csúcsot futó junior csapat a rövidebb távon is igazolta hogy nagyon jók. Egy másodperc előnnyel nyerték a 4×200 métert. Pedig nem indult szerencsésen a verseny. Török Krisztián aki a felnőtt bajnokságon versenyzett gerelyhajításban, a melegítés végén egy rossz támasz következménye ként a bal térdét fájlalta. Így a verseny elúszott, reméljük nem nagy a baj. A fiatalok mezőnyében Kerekes István kiváló egyéni csúccsal nyitott, de jól dobott az „újonc” Földházi Lilla is. Gyenes Anna előző nap még járni sem tudott egy boka sérülés miatt, de bicegve 3. lett a junior súlylökésben. Hősies küzdelem volt. A futópályán Szeitz László egyéni csúccsal lett bronzérmes ifi 400 méteren. Csermely Viktor távolugrásban lett 3. Vasárnap „bebronzult” Tamási Ottó és egyéni csúccsal Dániel Fanni 60 m gáton. Szolomajer Amanda egyéni csúcsot ugrott távolban és szintén 3. lett. A junior lány váltó hatalmasat küzdve kapaszkodott fel a dobogóra (3 ezred másodperccel a 4.előtt!). A koronát a napra a fiúk tették fel a junior váltóban .

A dobogós helyek mellet nagyon fontos kiemelni, hogy rajtuk kívül 25(!) döntős helyet karcoltak össze atlétáink!

 

 

Téli Dobó Bajnokság

Lányok

Ifjúsági gerelyhajítás

5. Földházi Lilla 35,64 m

Junior gerelyhajítás

6. Makány Lili 37,24 m

7. Huszka Nóra 35,61 m

Fiúk

Ifjúsági gerelyhajítás

4. Kerekes István 61,86 m

 

 

Magyarország Ifi és Junior Fedettpályás Bajnoksága

Lányok

Junior

60 m

5. Szolomajer Amanda 7,93 mp

400 m

4. Dániel Fanni 59,62 mp

800 m

5. Kálmán Dóra 2’27,52 p

1500 m

4. Fucin Szilvia 5’26,76 p

3000 m

4. Fucin Szilvia 12,06,48 p

60 m gát

3. Dániel Fanni 9,15 mp

Távolugrás

3. Szolomajer Amanda 562 cm

9. Huszka Nóra 516 cm

Súlylökés

3. Gyenes Anna 12,19 m

5. Makány Lili 11,19 m

6. Huszka Nóra 11,06 m

4×200 m

3. KARC-KESI 1’45,45 p

(Dániel Fanni-Kálmán Dóra-Huszka Nóra-Szolomajer Amanda)

 

Fiúk

Ifjúsági

200 m

10. Szeitz László 23,69 mp

11. Szalma Szabolcs 23,71  mp

400 m

3. Szeitz László 51,09 mp

6. Szalma Szabolcs 52,33 mp

Magasugrás

8. Mráz Gergely 175 cm

Hármasugrás

5. Fejes Botond 13,08 m

6. Gáspár Márton 12,86 m

4×200 m 8. KARC-KESI 1’39,40 p

( Szalma Szabolcs-Gáspár Márton-Fejes Botond-Szeitz László)

 

Junior

400 m

5.Mohácsi Soma 50,59 mp

17.Kollarics Attila 53,67 mp

3000 m

9.Galamb Csaba 10’17,64 p

60 m gát

3.Tamási Ottó 8,28 mp

6.Mohácsi Soma 8,52 mp

8.Füredi Bence 8,73 mp

Rúdugrás

5.Kakucs Róbert 370 cm

Távolugrás

3. Csermely Viktor 672 cm

6. Tamási Ottó 668 cm

7. Füredi Bence 654 cm

8. Kakucs Róbert 633 cm

Hármasugrás

6.Kovács László 13,51 m

8.Csermely Viktor 13,29 m

Súlylökés

12.Gúth Mihály 10,62 m

4×200 m

1. KARC-KESI

(Tamási Ottó-Mohácsi Soma-Kakucs Róbert-Füredi Bence) 1’30,93 perc

Edző: Dömötör Balázs

 

Gratulálunk az eredményhez!

Hajrá KESI!!!

 

A képen a bajnok váltó Dömötör Balázs edzővel

Kategória: Archív, Atlétika, Úszás