Egy vereség, egy győzelem
Megvertük magunkat pénteken, míg vasárnap a nehezebb mérkőzést hoztuk. Most kezdődtek a visszavágók!
Országos gyermekbajnokságban két mérkőzést játszottunk. Egyiket pénteken a Szentes csapata ellen. Ez az a mérkőzés, ahol az edző a visszavonulását fontolgatja a meccs után, mert a játékosai nem azt teszik, amit megbeszéltek, de még külön taktikát is felállítanak. Mikor menetrendszerűen érkezik a vereség, akkor csak a kétségbeesett tekinteteket látni a partról, hogy most mit tegyek, mert ilyenkor semmi sem sikerül még ráadásul. Ezt a lehetőséget elszalasztottuk. Reméljük, hogy nem kerül ez a felsőházba, jutásunkba. A Visszavágón meg kell verni az ellenfelet.
KESI orsz. 7 – 12 Szentes
1-2, 2-1, 2-3, 2-6.
Góllövők: Kosztolányi Gábor 2, Zubek Levente 2, Rácz Tamás 1, Földházi Dávid 1, Simon Gábor 1.
A második mérkőzésünket vasárnap délelőtt egy súlyos taktikai fegyelmezetlenséggel kezdtük, ahol Zubek Levente nem bírt magával és az idegeivel, és a második negyed elején már a második kiállítást ítélték ellene, (mert az első, az figyelmeztető kiállítás volt) verekedés miatt. Itt súlyos helyzetbe hozta végleg cserével, történő kiállíttatásával a csapatot.
A csapat most kikapcsolta ezt a problémát, és ezután a csereként beállt Vida Mihállyal végigjátszotta a mérkőzést, úgy, hogy az ellenfél sorokat cserélve próbálta a meccset hozni. Szerencsére a fáradtságból adódó hibákat tudtuk ellensúlyozni az előző meccseken téli álmot korán megkezdő Szabó Boldizsár góljaival, Rácz Tamás akarásával, szereléseivel, Kosztolányi Gábor és Simon Gábor rengeteg úszásával, Földházi Dávid közel két hét betegség utáni küzdésével, valamint Szilágyi Bence kapusunk 75 %-os védésátlagával. A végén a fáradtság megmutatkozott, mikor 8-6-ról egyenlített a BVSC 8-8-ra. Ekkor az utolsó előtti percben egy elhamarkodott kapuskidobás után elvesztettük a labdát, de szemfülesen szerelte az ellenfelet Kosztolányi, aki a megúszó Vida elé adta a labdát, aki beállította a végeredményt.
KESI orsz. 9 – 8 BVSC
1-2, 1-1, 5-3, 2-2.
Góllövők: Szabó Boldizsár 5, Rácz Tamás 2, Földházi Dávid 1, Vida Mihály 1.
Dicséret illeti az egész csapatot küzdéséért!