Vízilabda eredmények: kiemelkedő teljesítmény a fiú gyermekcsapatnál

Vízilabda eredmények: kiemelkedő teljesítmény a fiú gyermekcsapatnál

Rusorán Péter 2004 Bajnokság

KESI – Tatabánya 14:6

Az első negyed végére már 5:1-re vezettünk. A szoros emberfogás jól működött az egész mérkőzésen. Szép gólokat lőttünk, az emberhátrányokban is jól védekeztünk. Gratulálok a csapatnak!

Edző: Gyenes István

Országos Fiú Bajnokság

Gyermek: KESI – MVLC 12:6

A Miskolc eddig veretlen volt a bajnokságban és tudtuk, hogy nem lesz könnyű mérkőzés. De ma nagyon összeszedettek voltunk, ami az eredményen is látszik. Ez a csapat erre képes, ma bárkit megvertünk volna a csoportból. Remélem, sokszor viszont látom még, hogy ennyire együtt van a csapat. Gratulálok, nagyon megérdemlitek!

Serdülő: KESI – MVLC 3:22

Nagyon sok megúszás gólt kaptunk. Nem néztük az órát, sokszor bealudtunk. Sok játékosunk hiányzott ma, de erre nem lehet ráfogni.

 

Ifjúsági: KESI – MVLC 4:25

Játszottunk már sokkal jobban, erősebb csapatok ellen is. Ezen a mérkőzésen is leúsztak rólunk, mert sokszor nem figyeltünk oda. A kapunkra 37 lövést kaptunk, ami nagyon sok. A védekezésben sokkal határozottabbnak kell lennünk.

Edző: Gyenes István, Jánosi István

 

Kőnigh György Gyermek 2006 Bajnokság

KESI – OSC 4:14

Százhalombattán játszott a 2006-os csapat. Az első két negyedben szoros volt az eredmény. A harmadik és a negyedik negyedben a fáradtság és rossz helyzetkihaszálás jellemezte a csapatunk játékát. Fel a fejjel srácok, legközelebb lehet javítani!

Edző: Adamik Gábor

Kategória: Archív, Vízilabda