VASAS-t verő röpis lányok!

VASAS-t verő röpis lányok!

Gödöllőn járt a serdülő röplabda leány csapatunk. A Vasas és a KRA brigádjai a hírös városiaknál nyugodtabban várhatták az országos középdöntő első fordulóját, mivel papíron a mieink voltak a legkevésbé veszélyesek a pontgyűjtés szempontjából. De a labda kerek, egy mérkőzésen bárki győzhet, főleg a kecskemétiek most hétvégi mérkőzésien, ahol izgalmas, nagyszerű játékkal legyőzte az egyik legnagyobb riválisát.

A serdülő bajnokság középdöntője két tornából áll. Az ott kialakult sorrend alapján dől el, hogy mely csapatok kapnak könnyebb, illetve erősebb ellenfeleket az elődöntőben.

Az első mérkőzésen kiderült, hogy közel azonos játékerőt képvisel az ellenfél. Szoros meccsen mindkét csapat hullámzó teljesítményt nyújtott, a látványos megoldások mellett sok hiba is jellemezte a játékot. Végül 4 játszmás meccse a KRA győzött 3:1-re, de ha kicsit koncentráltabb, összeszokottabb a csapatunk, fordítva is lehetett volna.

 

 

A második meccsen sem mi voltunk a favoritok, de titokban reménykedtünk. Még soha nem sikerült legyőznünk a VASAS csapatát és ezért lehetett, hogy ők már a bemelegítésnél is könnyelműek voltak, nem vettek minket komolyan. A mi csapatunk az idén sokkal erősebb, mint eddig, jól motivált, képzett játékosok alkotják, akik nem ijednek meg a nagy nevű ellenfelektől, bátran, agresszívan játszanak. Az első játszmában pontos, taktikus nyitásokkal 6:0-ra elhúztunk, s az ellenfélnem volt képes újítani. A védekezés, a támadások és elsősorban a nyitások pontosak voltak, ragyogó feladómunka, kiváló ütések, jó blokkok jellemezték a játékot. Hatalmas lelkesedéssel játszva 3:0-ra vertük meg a nagy nevű ellenfelünket. Az örömüket sajnos kicsit visszavette, hogy Páli Petra – aki eddigi legjobb játékát produkálta- ujjtörést szenvedett, és a következőtornán nem tud játszani. Reméljük az elődöntőre felépül, mert nagyon hasznos tagja a csapatnak.

 

„Csodálatos csapatod van, gratulálok.” /a Vasas edzője így értékelte a KESI csapat teljesítményét Szappanos Tibornak/

 

A csapat tagjai:

Kiss Gréta csk., Bondor Blanka, Kökény Nóram Vezsenyi Adrienn, Páli Petra, Vígh Dóra, Nagy Dóra, Légárdi Rebeke, Rakiás Anita, oláh Döniz. Szappanos Tibor edző

 

Folytatás február 23-án itthon Gödöllő és Békéscsaba ellen.

HAJRÁ KESI!



Kategória: Archív, Röplabda