ÚJRA A DÖNTŐBEN A KESIS SERDÜLŐ RÖPLABDÁZÓ LÁNYOK

ÚJRA A DÖNTŐBEN A KESIS SERDÜLŐ RÖPLABDÁZÓ LÁNYOK

Két évvel ezelőtt már megtapasztalták a lányok, hogy milyen érzés az ország legjobb 6 csapata közé tartozni és velük küzdeni az érmekért.

Újra sikerült, mivel az elmúlt hétvégén hazai környezetben veretlenül nyerte meg a csapat a második elődöntőt.

Úgy tűnt, hogy a TFSE-KRA csapatát nem sikerül legyőzni, de a lányok lelkes, fegyelmezett játéka 3:1-es győzelmet hozott. Támadásban és sáncmunkában is jobbak voltunk, de ehhez szükség volt a bátor, kemény nyitásokra is.

A másik ellenfél a Veszprém csapata volt, ahol egy kiemelkedő játékos semlegesítése volt a feladat és mivel erre külön is készült a csapat, sikerült  megoldani. Sima 3:0 lett a vége. Ekkor már eldőlt a továbbjutás kérdése, de még egy mérkőzést le kellett játszani az Eger ellen, amely egy szerényebb képességű csapat volt. Akik addig kevesebbet játszottak, most ők voltak többet a pályán, és simán nyerték a mérkőzés.

 

Ez a 3 győzelem nagyszerű teljesítmény a lányoktól, megérdemelten lehetnek ott a békéscsabai döntőben, ahol reméljük, hogy jó és lelkes játékkal rukkolnak elő, ami esetleg a végelszámoláskor egy érmet is érhet!

A csapat tagjai: Szabados Kitti cs.k. , Tormási Petra, Nagy Kinga, Kuti Nóra, Szalai Zsófia, Kürthi-Kovács Ágnes, Posztós Lilla, Mátrai Eszter, Kovács Tímea, Pétervári Dóra Edző: Szappanos Tibor

Kategória: Archív, Röplabda