Újabb két csapat az elődöntőben

Újabb két csapat az elődöntőben

Múlt hét pénteken az U13-as lányok, szombaton az U14-es fiúk húztak cipőt a régió döntőn hazai környezetben, hogy bekerüljenek az országos elődöntőbe. A lányok a Hódmezővásárhely, a Szeged és a Kiskundorozsma csapatait fogadták az Árpádvárosi Sportcsarnokban, míg a fiúk két csapattal a Mizse Kc és a Pick Szeged két gárdáját. A fiúknál az Algyő nem jött el a fordulóra.

 

Leány csapatunk a vásárhelyi gárdával játszott először, ami jó ráhangolódás volt a másik két viadalra, mivel a mieink sima 17-8-ra nyertek köszönhetően a szervezett védelemnek. Következett a szegedi mérkőzés, ami feladta a leckét a csajoknak. Az első félidőben fej-fej mellett lőtte a két együtt a gólokat, a szoros eredmény a félidőre 3 gólra növekedett a Tisza partiak javára (10-7). A második játékrészben az ellenfél jobb védekezése és helyzet kihasználása eldöntötte a mérkőzést és 20-12-re  maga alágyűrte a hírös városi együttest. A utolsó megmérettetés a Kiskundorozsma ellen vívták a lányok. Korsós Miklós edző intelmeit megfogadva, az előző meccs hibáiból tanulva a haza csapat határozott, kemény védekezéssel fellépve csak 5 gólt engedett az ellenfélnek, igaz a támadásban csak egy góllal tudtak fölül kerekedni az első félidőben (6-5). A mérkőzés folytatásában is szoros játék következett, a két gárda közötti különbség növekedett és a 12-8-as végeredmény a Csongrád megyeieket helyezte a forduló 2. helyére.

Így sem lehet okunk panaszra, hiszen a Kecskeméti Sportiskola U13-as leányai ott vannak az országos elődöntőben.

Lássuk az U14-es fiúk milyen mérkőzéseket vívtak.

Már korábban megemlítettük, hogy mindkét csapatunk továbbjutott a megyei fordulókból, a ’98-as és a ’99-es csapat.

A ‘KESI A’ (’99) csapat először a fiatalokkal lépett pályára, ami 19-15-ös végeredményt hozott, majd a Pick két csapatával egy-egy küzdelmeset játszva alulmaradt, míg a Mizse KC gárdáját fölényesen 10 góllal győzte le. A csapat egyetlen cserével játszotta le a fordulót betegségek miatt, ennek ellenére továbbjutott az országos elődöntőbe.

A csapat tagjai: Vezsenyi Zsolt, Cseh Áron (kapus), Kiss Bertalan, Bencsik Barnabás, Csuzi Milán, Bagdán Milán, Szalai Donát, Kovács Ákos és Tóth Edmond edző.

 

A ‘KESI B’ együttese habár egy évvel fiatalabbként vett részt a fordulón, tisztességesen helyt állt. Az első mérkőzésen a idősebbeket meg-meglepve az első félidőben csupán 2 góllal maradtak le. A lajosmizsei meccsen pedig a szervezett védelemnek és lendületes támadásoknak köszönhetően a második játékrészt 8-8-as állással várták a csapatok, igaz a végére az ellenfél került ki győztesként (18-15). Az idősebb szegedi gárdával szemben sem ijedt meg a hírös városiak B csapata, habár nem volt kérdés az ellenfél győzelme, csapatunk harcosan küzdötte végig a találkozót, kivívva a 19-12-es végeredményt. Az utolsó meccset az azonos korú Pick együttesével játszották a fiúk, ami egészen érdekesen végződött. Az utolsó percig hol az egyik hol a másik csapat vezetett. A mérkőzésből csupán 15 másodperc volt és a haza brigád vihette fel a labdát támadni, ekkor a kapust lecserélve plusz egy játékossal támadhattak a mieink egy gólos hátrányban (12-13). Beküldve a plusz embert a falba, két beállós helyzetből sikerült döntetlenre módosítani a végeredményt, ezzel fantasztikus hangulatot teremtve a bajnokságból kiesett csapat számára.

A csapat tagjai: Kaposvári Dávid, Koncz Péter(kapus), Szabó Máté, Forgács Tamás, Molnár Marcell (kapus), Boller Dániel, Horváth András, Csányi Dániel, Pap Benedek, Czira Ferenc, Kis Dávid István és Tóth Edmond edző.

 

Gratulálunk a csapatoknak!

Hajrá KESI!!!

 

Képek a következő linken:

https://picasaweb.google.com/106788397342122766594/98REGIODONTO?authkey=Gv1sRgCJbpouDYzN2rSA

 

Kategória: Archív