Tanévnyitó a Kecskeméti Sportiskolában

Tanévnyitó a Kecskeméti Sportiskolában

A Kecskeméti Sportiskola (KESI) szombaton délelőtt tartotta hagyományos tanévnyitó ünnepségét a Messzi István Sportcsarnokban, amelyen felvonultak a 11 szakosztályt képviselő sportolók és edzőik. A sportiskola 14. tanévnyitóján elhangzott, hogy 11 szakosztályban több mint 1800 fiatal sportol rendszeresen, akikkel több mint 130 szakember foglalkozik.

Ivkovicné Béres Tímea, a Kecskeméti Sportiskolát és a Kosárlabda Akadémiát működtető Kecskeméti junior Sport Nonprofit Kft. ügyvezetője köszöntőjében kiemelte: a szervezet életének a központjában az ember van.

Szavai szerint „a szakemberek, a sportolók határozzák meg a sportiskola életét, érik el a sikereit, működtetik a szervezetet, ők adják a szívét, lelkét”.

Beszédében az 58 éves korában elhunyt Fodor Miklósról is megemlékezett. Emlékeztetett arra, hogy Fodor Miklós a Kecskeméti Sportiskola, a Kecskeméti Spartacus Sportkör edzője, az asztalitenisz szakosztály meghatározó alakja volt. 1988 óta Kecskeméten élt. Korosztályos válogatottakat nevelt, 2000-ben Kecskeméten elnyerte Az év edzője címet. A Kecskeméti Sportiskola 2008-as megalakulásától vezetőedző szerepet töltött be és szíve-lelke volt a szakosztálynak.

Az önkormányzatot dr. Homoki Tamás alpolgármester képviselte, aki a sport fontosságára hívta fel a fiatalok figyelmét.

Szavai szerint „ha rendszeresen eljárunk mozogni, sportolni, edzeni, akkor nem csak a testünket és izmainkat tartjuk karban, hanem energikusabbak vagyunk, nő a fizikai és szellemi teljesítményünk”.

Az önkormányzat célja, hogy az intézmény keretein belül minél több fiatal sportoljon, minél jobb körülmények között. Hangsúlyozta, hogy a KESI egyik fő feladata, a tehetségek gondozása, a későbbi élsportolók, válogatott sportolók kinevelése is.

Az alpolgármester jelképesen a birkózok bemutatójának az elindításával nyitotta meg a sportiskola tanévét.

Ezután Molnár Máté jégkorongozó a kesis érzésről beszélt, elismerést kiváltva a hallgatóságból.

Fritz Ágnes, a KESI sportszakmai vezetője beszédében kiemelte, hogy az elmúlt évet sikeresen zárták a szakosztályok, amelynek köszönhetően az intézmény országos szinten is a minőséget képviseli.

Kimagasló eredményekről adott számot: egyéni és csapatszámokban 48-szor ünnepelhetek bajnoki címet. Bajnoki címnek örülhettek az atlétika, az asztalitenisz az úszó, a judo, a birkózó, az ökölvívó, a jégkorong és a röplabda szakosztályoknál is. A vízilabdások 2021-es sikerük után idén is bent tartották a szakosztályukat a legmagasabb osztályban. A hazai versenysorozatokon kívül 15 nemzetközi versenyen is indultak kesis sportolók, amelyről számos éremmel és helyezésekkel tértek haza. A kiváló szakmai munkának, tehetségnek és a szorgalomnak köszönhetően 63 fő utánpótláskorú fiatalt adtak át az együttműködésben álló felnőtt csapatok kötelékeiben, valamint 29 fő sportolót ért az a megtiszteltetés, hogy meghívást kapott utánpótlás és felnőtt válogatott összetartásokra.

Különdíjban részesítették azokat a sportolókat, akik a KESI-ben kezdték sportkarrierjüket, de már nemzetközi és a hazai felnőtt bajnokságokban is vitték Kecskemét jó hírét és számos sikert értek el.

A különdíjat kapó sportolók: Mészáros Dániel úszó, aki az Európa Bajnokságon Rómában, a 4×100m férfi gyorsváltó tagja volt, Deák Zalán atléta, aki az U18-as Európa Bajnokságon döntőbe került, majd az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon megnyerte a sprintszámot, Faragó Rómeó atléta, aki az U18-as Európa Bajnokságon döntőbe jutott, Molnár Viktória atléta, a Nemzetközi Gyermek Játékokon megnyerte a sprintszámot, Török Zsombor, Varga Péter, Boldizsár Péter röplabdázók, akik a magyar felnőtt férfi válogatottban szerepeltek, Barna Patrícia atléta, a felnőtt magyar bajnokság ezüstérmese, Szűcs Szabina atléta, aki felnőtt magyar bajnok.

Mészáros Dániel helyett édesapja vette át a díjat Ivkovicné Béres Tímeától
Deák Zalánnak Ivkovicné Béres Tímea adat át az elismerést
Faragó Rómeó Márki Mónikától, a KESI munkatársától vehette át a díjat
Molnár Viktória Gulyásné Drahos Tündétől, a KESI munkatársától vehette át az elismerést
Török Zsombort Fritz Ágnes köszöntötte
Varga Péternek Korpácsi Netta, a KESI munkatársa adta át az elismerést
Boldizsár Péternek Szabó Péter, a KESI munkatársa adta át a díjat
Barna Patrícia is elismerést vehetett át

Természetesen edzőiket is köszöntötték. Ajándékot kapott Poczó Elemér, Juhász István, Seremet Attila és Nagy Péter, Verebélyi Zsolt, Karagics Mátyás és Adamik Zoltán.

Az elmúlt bajnoki szezon legjobbjai is elismerésben részesültek. Minden szakosztály megválasztotta az ÉV sportolóját.

A szakosztályok legjobbjai:

asztalitenisz leány                  Polónyi Nóra

asztalitenisz fiú                       Li Xiang

atlétika leány                          Bencsik Adél

atlétika fiú                              Deák Zalán

birkózó fiú                              Bognár Balázs

birkózó leány                          Szabó Szonja

jégkorong                               Dinka Álmos

jégkorong                               Kónya Milán

judo fiú                                   Major Ádám

judo leány                              Bagó Boglárka

kézilabda leány                      Péli Adél

kézilabda fiú                           Molnár Bence

ökölvívás                                 Mészáros Márk

ökölvívás                                 Burai Roland

rögbi fiú                                  Asztalos András

rögbi leány                             Szabó Rozi

röplabda fiú                            Komáromi Dávid

röplabda leány                       Peller Fani

úszás leány                             Kovács Nóra

úszás fiú                                 Vágó Ármin

vízilabda leány                        Kosztolányi Anna

vízilabda fiú                            Kecskeméti Koppány

Kategória: Archív