Sportsérülések megelőzése – gyerekek és serdülők

Sportsérülések megelőzése – gyerekek és serdülők

Ha egy ismert sportolónak kificamodik egy ízülete, vagy elszakad egy szalagja, abból biztos, hogy újsághír lesz, ám annak a sok ezer embernek az esetéről, aki hétvégén, szabadsága idején síelés, testépítés, vagy kerékpározás közben megsérül, néhány extrém kivételtől eltekintve szinte soha sem értesülünk.

Pedig ők az igazán veszélyeztetettek, hiszen gyakran mindenfajta edzésprogram, szakmai segítség nélkül és főként alkalomszerűen sportolnak. Náluk a legnagyobb a kisebb-nagyobb sérülések kockázata. Sérülés szempontjából legveszélyeztetettebbek a gyerekek, serdülők, középkorú felnőtt férfiak és a nők.

Kétségtelen és bizonyított tény, hogy a rendszeres testedzés és a sport javít a gyerek fizikai erőnlétén, önbecsülést ad, és önfegyelemre nevel. A sportolás közben előforduló sérülések viszont több-kevesebb veszélyt is jelenthetnek, s akár élethosszig tartó károsodást is előidézhetnek.

Feltétlenül hangsúlyt érdemel: a fiatal sportoló nem kistermetű felnőtt. Csontjai, izmai, inai és szalagjai növekedésben vannak, és ez hajlamosabbá teszi őket a sérülésre. A növekedési fugák – a fejlődő porc azon területei, ahol a csontnövekedés végbemegy – gyengébbek, mint a közelükben levő szalagok és inak. Emiatt, az a sérülés, ami egy felnőttnél általában csak vérömlenyt vagy húzódást okoz, gyerekeknél súlyos növekedési fuga-sérülést válthat ki. Tehát az az erőhatás, amely a felnőttnél izom, vagy szalagszakadás okoz, az a gyermeknél feltehetőleg csonttörést eredményez.

Az  azonos életkorú fiatal sportolók termetre és fizikális érettségben is nagymértékben különbözhetnek egymástól, ám néhányan közülük megpróbálkozhatnak versenyezni a képességüknél alacsonyabb kategóriában, hogy így őrizzék meg versenyképességüket a velük egyenrangú társaikkal szemben.

Sok veszélyt rejtenek a kontakt sportok, amelyek különösen a fiataloknál súlyos sérülésekkel fenyegetnek. Még rendszeres, kemény edzésmunka és megfelelő védőeszköz viselésekor is előfordulhatnak, különösen a legfiatalabbaknál súlyos nyaki, gerinc és a növekedési fuga sérülések. A fiatal gyerekek lehetséges sportsérüléseinek helyszíni elemzése hasznos információt nyújthat mind az érintett szülőnek, mind az edzőnek.

Speciális kockázati tényezők gyermekek esetében

A gyermekek sportsérülései is egyre szaporodnak, amelyekkel kapcsolatosan néhány jellemző tényező figyelhető meg:

  • A felnőttekhez viszonyítva a gyermekekben az inak és szalagok a csonthoz képest relatív erősebbek. Ezért gyakrabban fordulnak elő sérülések ezen struktúrák tapadási zónájában (avulsiók, enthesisek).
  • Az akcelerált fejlődés idején a gyors csontnövekedés észrevehetően az ín-izom struktúrák merevségének fokozódásával, így a hajlékonyság csökkenésével jár, ami növeli túlterheléses sérülés kialakulásának a veszélyét.
  • Növekedési porcot nemcsak az epiphysiseknél és az ízületi felszínekhez közel találhatunk, hanem nagy ín-izom egységek apophysealis tapadásánál is. Az apophysitis (mint pl. a Schlatter-Osgood- féle megbetegedés) egy primer gyulladást sejtető elnevezés, pedig növekedésben lévő gyermekeknél az apopyhsealis tapadási zónákban keletkező léziók rendszerint traumás eredetűek.
  • Aszimmetrikus húzóterhelés vagy a növekedési porc hirtelen trauma által okozott részleges leválása, ha észrevétlen marad, egyenlőtlen növekedéshez vezet, mely magában rejti a hosszú csöves csontok maradandó aszimmetriájának veszélyét. Ez megváltoztatja az ízületek terhelését, és a megbomlott biomechanikai viszonyok korai arthrosis kialakulásának lehetőségét rejtik magukban.
  • Túlzott mértékű súlyzós erőnléti edzések az izomzat növekedésének és az ízületi lazaságnak jelzett aszimmetriáját okozhatják (pl. teniszváll). Általános szabályként leszögezendő, hogy  növekedésben lévő gyermekeknek csak a saját testsúlyukat szabad izomerősítés céljára használni.

teljes cikk : http://www.sportorvos.hu/

Kategória: Archív