A második tornára Szolnokon került sor, ahová már három győzelemmel utazott a csapat.Megkönnyítette a helyzetet, hogy a BUDAY XI. csapata sorozatos megbetegedések miatt el sem jött, így kettő mérkőzést kellett csak játszani.
Nagyon meggyőzően játszottak a lányok, már a szervákkal sem nagyon bírtak az ellenfelek, és ha sikerült visszajátszaniuk a labdát, akkor szellemes, konbinatív támadójátékot játszva, kemény ütésekkel lett befejezve a labdamenet. Mind a Szolnok és a Miskolc csapatát is síma 3:0 ra verték a lányok és így csoportelsőként jutottak az elődöntőbe.
„ Az igazi megmérettetés az elődöntő lesz, nagyon szeretnénk bejutni a döntőbe, megérdemelnék a lányok, de nagyon sok fog múlni a csoportbeosztáson. Készülünk tovább becsülettel! – mondta Szappanos Tibor edző.