Sikeres hétvégén vannak túl a vízilabdások

A 2017. március 11-12-i hétvégén a KESI vízilabda csapatai hat bajnoki mérkőzést játszottak, melyek közül négyet meg is nyertek.

Országos Gyerek Bajnokság

KESI -KANIZSA VSE 18:8

– A Nagykanizsa csapata ellen korábban idegenben a nagyképűségünk miatt sikerült egy buta vereséget szenvednünk. Hazai pályán azonban már a második negyedben nagy előnyt szereztünk, amivel már nem forgott veszélyben a győzelmünk.

PSN ZRT. – KESI 10:12

– Kiélezett mérkőzésen, csak magunknak köszönhetjük a szoros eredményt.

Gyenes István


Országos Serdülő Bajnokság

KESI-Nagykanizsa 9:8

– Kitűnő kezdés (5:2) után buta hibáink miatt átvette a vezetést vendég csapat. A szünetben azonban használt a fejmosás, és innentől kezdve fegyelmezetten, nagy szívvel játszott mindenki. Úgy vélem megérdemeltük a nehezen kiharcolt győzelmet!

PSN ZRT-KESI 5 méteresekkel – 13-12 (9:9)

– Pénteki ellenfelünknél jobb csapat ellen, ráadásul idegenbeli győzelmet szalasztottunk el a rendes játékidőben.

Merész András


Budapest 2005 Bajnokság

HUVK SE II. – KESI 2:15

– A Honvéd ellen tekintélyes előnyre tett szert a csapat a második negyed végére, így a továbbiakban az egyébként kevesebb lehetőséghez jutó játékosok szerepeltek. A győzelem egy pillanatig sem forgott veszélyben.

OÁZIS SC – KESI 9:6

– Az Oázis csapatától sok gólos vereséget szenvedtünk szeptemberben (3:15).  A mai mérkőzés kiegyenlített küzdelmet hozott. Ehhez szükség volt a kapusunk bravúrjaira, kiváló centerjátékra, és a fegyelmezett, koncentrált csapatjátékra egyaránt! Sajnos legeredményesebb játékosunk korai kipontozódása után már kevésbé volt hatékony a támadójátékunk. Izgalmas, fordulatos meccs volt, melyen – bár vesztettünk – nem lehet okunk a bánatra!

Jánosi István

Kategória: Archív, Vízilabda