Ranglista versenyeken a Spartacus asztaliteniszezői

Ranglista versenyeken a Spartacus asztaliteniszezői

A Kesi – Spartacus asztaliteniszezői a nyár folyamán 7 hetes felkészülésen vannak túl. Az edzéseket a Spartacus csarnokában végezték a fiatalok. A táborozáson szép számmal vettek részt az asztalitenisz után érdeklődők.

Augusztus végén a már jól megszokott ranglista versenyeken vettek részt versenyzőink. A fiúk versenyét a BVSC – Zugló Sportiskola rendezte Budapesten a BVSC asztalitenisz csarnokában. A lányok versenyét a Statisztika PSC rendezte a Dr. Ormai László asztalitenisz csarnokban. A lányaink életük első ranglista versenyén vettek részt, ahol Pető Annának győzelmet is sikerült szerezni, míg Domokos Fanni közel ált a sikerhez, de végül alul maradt ellenfeleivel szemben.

A fiúknál a legkisebbek között Domokos Bence kezdte meg a versenyzést és nem ijedt meg az ellenfelektől, de győzelmet nem sikerült szerezni. Piros Bence szoros mérkőzéseken maradt alul ellenfeleivel szemben, Nagy Viktor ugyanebben a korosztályban 5. helyezett volt. Összevont újoncban Mezei Levente 5 helyezést ért el. Tóth Bence és Szabó Levente 16 közé jutásért kapott ki. Nagy Viktor és Piros Bence győzelmeinek köszönhetően értékes ranglista pontokat gyűjtöttek.

A serdülőknél Balogh Erik a Veszprémi Kramarics Gergővel párosban 3. helyen végzett, a döntőbe jutásért döntő szettben a végjátékban maradtak alul a későbbi győztessel szemben.

Szabó Dániel párjával a Nyírbátori Szeles Balázzsal a 4 közé jutásért kapott ki a végletekig kiélezett mérkőzésen.

Egyéniben Balogh Erik a 4 közé jutásért esett ki, míg Szabó Dániel és Tóth Bence bejutott a 32 főtáblára. Mezei Levente a főtáblára jutásért esett ki.

Az ifjúságiak versenyében Balogh Eriknek sikerült a leg tovább jutnia a 8 közé jutásért esett ki. Szabó Leventének is sikerült a legjobb 32 közé kerülni ahol az első kiemelttől Szita Márton Celldömölk szenvedett vereséget.

A hétvégén megkezdődött nemzeti csapatbajnokság is ahol idén már két csapattal szerepel a Kecskeméti Spartacus Sportkör és Közösségi Tér.

NB-III. Közép – Magyarország csoport.

A csapat tagjai két rutinos felnőtt Tőzsér Tamás és Farkas Zoltán mellett kapnak játéklehetőséget a fiataljaink, Mezei Levente, Tóth Bence, Szabó Dániel, Nagy Kristóf, Nagy Viktor, Piros Bence.

Az első fordulóban Dabas-Sári csapatához látogattak el. 11/7-re a hazai csapat nyert, de fiataljaink komoly elszántságról és küzdésről tettek tanúbizonyságot sikerült mérkőzést nyerniük és igen komolyan megszorongatni a felnőtteket.

Győztesek: Tőzsér Tamás 3, Farkas Zoltán 2, Mezei Levente 1, Tóth Bence 1, Szabó Dániel csereként egy mérkőzést játszott melyet nagy csatában elveszített.

NB-II. Dél – Keleti csoport.

A csapat tagjai, Hornyák Tibor a rutinos felnőtt, akinek jutott az a szerep hogy győzelmeivel húzza a csapatot, mellette szerepelnek az ifjúsági kórú játékosaink Balogh Erik aki még az év végéig serdülő korosztály tagja, Tóth Áron, Varga Roland, Szabó Levente, és Dézsi Krisztián aki egyetemi tanulmányait folytatja.

Az első fordulóban, Debrecenben a DABE csapatánál vendégeskedtek és sikerült idegenben győzelemmel kezdeni a bajnokságot.

Kecskeméti győztesek: Hornyák Tibor 4, Balogh Erik 3, Tóth Áron 2, Szabó Levente 1, és a Hornyák-Balogh páros.

2012. szeptember 8-án hazai pályán szerepelnek csapataink, 11 órakor az NB-II-ben csapatunk játszik a Tápiógyörgye ASK csapatával. 16 órai kezdettel pedig az NB-III-ban szereplő csapatunk mérkőzik H-Generál ASE Jászberény csapatával.

Vasárnap 9-én az NB-II- ben ismét forduló van, idegenben Jánoshida csapata ellen lépnek asztalhoz versenyzőink.

Minden érdeklődőt és szurkolót és az asztaliteniszt kedvelőket vár Kecskeméti fiatalokból álló csapatunk!

HAJRÁ KESI-SPARTACUS! HAJRÁ KECSKEMÉT!

Kategória: Archív, Asztalitenisz