Az ifjúsági ökölvívó világbajnokságon ezüstérmet szerzett Orbán Adriánt köszöntötték
Az augusztusban, Budapesten rendezett ifjúsági ökölvívó világbajnokságon ezüstérmet szerzett, a Kecskeméti Sportiskolában nevelkedett Orbán Adriánt és korábbi edzőjét, a Sportiskola ökölvívó szakosztályának a vezetőjét, Német Jánost köszöntötte csütörtökön Ivkovicné Béres Tímea, a Kecskeméti Junior Sport Nonprofit Kft. igazgatója, és Fritz Ágnes, a KESI munkatársa. A magyar fiúcsapat legfiatalabb, 16 éves tagja, először szerepelt világbajnokságon az ifik között, és mindjárt a döntőig jutott, ahol szoros mérkőzésen, pontozással, 3-2-re kapott ki a thaiföldi Atichai Phoemsaptól. A kecskeméti fiú, élete első világversenyén kitűnően mutatkozott be, pedig még soha nem vívott egymás után öt nehéz mérkőzést. Az egyik legsűrűbb súlycsoportban Orbán Adrián először a kirgiz Umar Kubanicsbek Uulut, majd a legjobb nyolc közé kerülésért a kétszeres korosztályos Eb-ezüstérmes ukrán Tarasz Bondarcsukot győzte le. A negyeddöntőben a 2017-es Ázsia-bajnokság ezüstérmesét, az üzbég Aszadhudzsa Mujdinhudzsajevet verte imponáló magabiztossággal, majd az elődöntőben óriási magabiztossággal verte 3:0-ra a súlycsoport Afrika-bajnokát, az egyiptomi Marawan Mamdouh Mohamed Madboulit. A Kecskeméten készülő, a Németh László Gimnáziumban tanuló fiatal versenyző a következő ifjúsági világbajnokságon is indulhat. Célja, hogy olimpián képviselhesse Magyarországot.