Nyolc mérkőzés, öt győzelem a vízilabdásoknál

Nyolc mérkőzés, öt győzelem a vízilabdásoknál

Országos Fiú Gyermek – Serdülő – Ifjúsági bajnokság

Gyermek:

SZVSE – KESI 7:16

Kiválóan működött a csapatmunka. Már az első félidőre nagy előnyre tettünk szert, de nem álltunk meg, mindenki szerephez jutott és magabiztos győzelem lett a vége.

Serdülő:

SZVSE – KESI 9:11

A serdülő mérkőzés elején sikerült bealudnunk, amit a Batta ki is használt. A második játékrész felénél még négygólos hátrányban voltunk. Ezt követően a csapatmunka mellé jó egyéni teljesítmények párosultak és sikerült átvennünk a vezetést. A vezetés később újra a Battához került és a mérkőzés vége előtt 1.26-tal még ők vezettek 9:8-ra. Ekkor az ellenfelünk centerét a játékvezető brutalitásért végleg cserés kiállítással büntette. Innentől jött a java. Másfél perc alatt sikerült három gólt dobnunk, amivel biztosítottuk a győzelmet. Gratulálok a srácoknak, mert keményen megdolgoztak a győzelemért.

Ifjúsági:

SZVSE – KESI 19:8

Sajnos fizikálisan esélytelenek voltunk az ellenfelünkkel szemben. A srácok hajtottak, akartak, de ennyit tudtunk kihozni a meccsből!

Edzők: Gyenes István, Adamik Gábor

Markovits Kálmán 2005 bajnokság

Vidám Vízilovak – KESI 6:11

Már az első negyedben döntő fölényre tehetett volna szert a csapat, azonban a helyzetek kihasználása gyengére sikeredett, így 0:6 helyett 1:1 állt az eredményjelző táblán. A szünet után aztán kezdtek magukra találni a fiúk, stabil védekezés mellett a támadások is eredményesebben fejeződtek be. A harmadik játékrészt már egyértelműen a KESI uralta, így az utolsó negyed alkalmat adott arra, hogy az addig cserepadon helyet foglaló játékosok is bizonyítsanak. A védekezéssel ebben a periódusban akadtak gondok, így a Vidám Vízilovak tudták kozmetikázni az eredményt. Gratulálok a srácok újabb győzelméhez!

Edző: Jánosi István

Országos Gyermek – Serdülő – Ifjúsági bajnokság

Gyermek:

Kaposvár – KESI 7:11

Kemény mérkőzésen, de végül meglett a három pont. Így még mindig veretlenek vagyunk a bajnokságban.

Serdülő:

Kaposvár – KESI 16:8

Jól kezdtünk és az első negyed vége előtt 2:0-ra vezettünk. Innentől úgy tűnt, mintha szembe árral eveznénk! Sajnos ez a 4-5 ítélet megpecsételte a sorsunkat. Nem tudok rosszat mondani a srácokra, mindenki akart és hajtott. Bennünk volt a győzelem, még ha a végeredmény nem is ezt tükrözi.

Ifjúsági:

Kaposvár – KESI 18:4

A jóval esélyesebb Kaposvár ellen, mindenki tette a dolgát és betartotta az edzői utasításokat. De kell még így is fejlődnünk, hogy ilyen szintű csapatok ellen esélyünk legyen.

Edzők: Gyenes István, Jánosi István

 

LSU10 Baby Bajnokság

KESI – BÓKAY KSI 13:6

A Baby korosztály első meccsén vett részt vasárnap a Népligetben. A kis csapatunk 13:6-ra győzedelmeskedett. Nagyon aranyos, jókedvű lelkes kis csapatot láthattunk a vízben. Hiányosságaink vannak még bőven, de mindent megtanulunk szép lassan 🙂

Edző: Adamik Gábor


GALÉRIA A KÉPRE KATTINTVA ÉRHETŐ EL!

 

Kategória: Archív, Vízilabda