Nem sikerült a bravúr a serdülő csapatnak!

Nem sikerült a bravúr a serdülő csapatnak!

Már a csoport beosztás is felháborodást váltott ki a csapatoknál, mivel a tavalyi döntő első három helyezettje , és az idén kiváló eredményeket elérő Szeged is egy csoportba került. Mind a négy csapatnak helye lenne az országos döntőn, de sajnos csak két bejutó lehet.

Az első torna Budapesten, a TFSE- KRA otthonában volt. Az előjelek a lehető legrosszabbak voltak. Hat játékos betegség miatt nem állt rendelkezésre, ezért felforgatott csapattal, alacsony edzettségi állapotban vágtunk neki a tornának. A lányok mindent megtettek, de ez csak a tisztes helytállásra volt elegendő.Mind a három meccsen 3:0- ra kikaptunk. Ez egy kissé kedveszegetté tette a lányokat, de tisztességgel próbáltak felkészülni a második tornára.

A szakosztály edzői stábja titkon reménykedett, hogy valami csoda folytán sikerül három meccset nyerni a második elődöntőn, és bejutni a hatos döntőbe.

Szegedre utaztunk és már az első mérkőzés sorsdöntő volt a hazai csapat ellen. A játszmák elején 4-5 ponttal a hazaiak elhúztak és hiába játszottunk jól, hiába zárkóztunk feljebb, a végét mindig ők játszották pontosabban. Ezzel a vereséggel már a matematikai esély is elszállt. A VASAS ellen gyengén , önbizalom nélkül játszottunk, nem is lehetett más az erdmény csakis 3:0-as vereség. Utoljára a TFSE-KRA csapatával mérkőztünk meg. Nekik kellett a győzelem a továbbjutáshoz, nekünk csak a becsületünk volt a tét. A tét őket bénította jobban és helyenként jó , lelkes játékkal megvertük a pestieket és ezzel a Szeged csapata került be a fináléba.

Nehéz lesz jövőre újra a legjobbak közé kerülni,de a még maradó  serdülő korú játékosok  egyéni képességei bizakodásra adnak okot, és ha még ehhez akarat, kitartás, céltudatosság és szorgalom is kapcsolódik akkor biztosan ott leszünk újra a legjobbak között.

A csapat: Góczán Dóra (csk), Fehér Anna, Szabados Kitti, Tormási Petra, Nagy Kinga, Hegedűs Adrienn, Posztós Lilla, Bakró Johanna, Bibó Boglárka, Kürthi-Kovács Ágnes,Szalai Zsófi, Flaisz Adél  edző: Szappanos Tibor

HAJRÁ KESI!

Kategória: Archív