NB II Bajnok a KESI-Spartacus!

NB II Bajnok a KESI-Spartacus!

Kecskeméti Spartacus Sportkör és Közösségi Tér – Kesi I. csapata a 2013-2014-s bajnoki szezonban az Nemzeti Bajnokság (NB) –II. Dél- Keleti csoportjában indult. A tavalyi szezonban a 3. helyen végezett csapatunk, bronzérmet kaptak a végelszámolásnál.

 

Az idén a csapat összetétele nem változott. Saját nevelésű fiatalokkal versenyeztük végig a bajnokságot. Hornyák Tibor 95% személyében, egy olyan Kecskeméti felnőtt korú versenyző szerepel a csapatban, aki a teljesítményével (első lett a játékosok teljesítmény listáján 3 vereséget szenvedve az egész szezonban) és példamutató magatartásával, sport teljesítményével volt a húzó emberünk. Mellette Tóth Áron 70% , Balogh Erik 69% ,Varga Roland 39%, szerepeltek a mérkőzések nagy részén. Lehetőséget kaptak még Fodor Máté, Tóth Bence, Szabó Levente a szereplésre az NB-II-ben.

 

Már az őszi fordulók befejezése után a csapat egy döntetlen és minden mérkőzést megnyerve a tabella első helyén fordult. A tavaszi szereplés, hasonló kimagasló teljesítményt hozott, 4. fordulóval a vége előtt matematikailag már megnyerte a bajnokságot.

Asztalitenisz NB-II Dél- Keleti csoport http://www.moatsz.hu/hu/nemzetibajnoksag?b=83

1.

Kecskeméti Spartacus – KESI

18

16

1

1

33

2.

Szentesi Kinizsi

18

12

2

4

26

3.

Kováts DSE Karcag

18

12

1

5

25

4.

Békési Torna Egylet II.

18

9

4

5

22

5.

BVSC-Zugló SI II.

18

9

3

6

21

6.

DABE

18

7

1

10

15

7.

Kisújszállási SE Házszépítők

18

6

2

10

14

8.

Mezőtúri AFC I.

18

6

2

10

14

9.

Jánoshida SE

18

4

2

12

10

10.

Tápiógyörgyei ASK

18

0

0

18

0

 

Csapat megnyerte az NB-II. bajnokságot és jövőre az NB-I-ben indul!

Fodor Miklós edző: több évvel ezelőtt az elnökség megfogalmazott egy célt, melyben kiemelt szerepet kapott a helyi érték a saját utánpótlás és a Kecskemét városi szemlélet. A Kesivel együttműködve , a gyermekek asztalitenisz iránti elkötelezettségének kialakítása a város iránti szeretet és a Spartacus, mint egyesület megismertetése a cél. A versenysportra alkalmas sportolóink kiemelt foglalkoztatása és beépítése a válogatottakba. A felnőtt csapatunkban a Kecskemétieknek versenyzési lehetőség és a legmagasabb osztályban való szereplés biztosítása.

Mind ezek tükrében dolgozunk már több éve minimális támogatással. De a sikereinket nem tudják elvenni, mert a csapatunk az idén megnyerte az NB-II.-t és jövőre az NB-I-ben fog szerepelni, (ennek csak az anyagiak biztosítása szabhat gátat) a fiataljaink érmeket szereznek az utánpótlás csapat és egyéni versenyeken, még akkor is, ha ezt nem akarják sokan tudomásul venni és elismerni!

 

Részemről szeretném meg köszönni mindenkinek az egész éves hozzá állását és azt, hogy mindent elkövetek azért hogy működni és jól szerepelni legyen lehetőségünk.

A képen balról Varga Roland, Hornyák Tibor, Tóth Áron, Balogh Erik.


Kategória: Archív, Asztalitenisz