Most a Vasas volt az áldozat

Most a Vasas volt az áldozat

2011. 10. 15-én (szombaton) játszották a Leány Kadett Kiemelt Bajnokság 4. fordulóját lányaink a Bolyaiban. Ismét szép számmal gyűltek össze a nézők és megint a mérkőzés végéig tartották a lelket a csapatban!

Kis szerencsével ugyan ,de sikerült két pontos győzelemmel megnyernünk a meccset. Sok jó dolgot látok már a csapat gondolkodásában, szépen lépnek előre a lányok mind védekezésben, mind támadásban, de vannak még néhány perces kihagyásaink. Ezen kell még javítanunk és úgy érzem jó úton is járunk.

Az első félidőben egész pályás letámadással védekeztünk ,ami leginkább az első negyedben tűnt jó húzásnak, hiszen vezettünk is 6 ponttal. Lassacskán azonban az ellenfél is magára talált és végig fej-fej mellett haladt a két csapat.

A második félidőben védekeztünk zónával egész pályán és hárompontoson belül is, amit csak rövid ideig sikerült jól csinálnunk. Ezzel leginkább azért próbálkoztunk ,mert két meghatározó emberünknek Dobos Áginak és Gereben Dorkának is 4-4 faultja volt. Ezek után visszatértünk emberfogásra, de csak a hármason belül. Tulajdonképpen a két pontos vezetésünket tartogattuk egészen meccs végéig.

Gratulálok a lányoknak, hiszen a 4. győzelmük volt ez sorozataban!

Legközelebb jövő héten hétvégén a BSE csapatával mérhetjük össze tudásunkat idegenben. Reméljük ott is sikerül győznünk.

HAJRÁ KECSKEMÉT!

 

Kategória: Archív