Középdöntőben a serdülő röplabdás lányok

Középdöntőben a serdülő röplabdás lányok

Október közepén kezdődött a bajnokság, amit a csapat már nagyon várt, hogy végre ne csak a sok edzés és edzés kövesse egymást, hanem élesben is kiderüljön, hol tart a csapat.

A csoport első ránézésre nem tűnt nehéznek, de mint kiderült nem lehet délvállról venni egy csapatot sem. Az ellenfelek a Nyíregyházi Sportiskola, a Jászberény és a Palota SC volt. A hírös városiaknak mindhárom együttest 3:0 arányban sikerült legyőzniük pedig, a csapat egyik meghatározó játékosa, Bodor Blanka nem volt jelen a fordulón.

A második torna Jászberényben volt a múlt hétvégén.

Most sem okozott problémát a Jászberény és a Palota SC legyőzése, ötletes, helyenként sziporkázó játékkal a nagyobb ütőerőnek köszönhetően sima győzelmeket arattunk. A három ellenfél közül a nyíregyháziak voltak a legjobbak, de nagyon lelkes, pontos és erőteljes játékkal a mieink hozták az első két játszmát. A folytatásban azonban könnyelműsködni kezdtek a lányok és a nyírségi gárda 7-8 ponttal elhúzott. Egy időkérés és egy kis edzői letolás kellett ahhoz, hogy újra elkezdjen a csapat röplabdázni, de az ellenfél vérszemet kapott és nagy akarással küzdött. Ekkor úgy tűnt, hogy meg tuja nyerni a játszmát. A csapatunk a végjátékra nagyon feljavult, szinte minden labdamenetet mieink nyertek meg, így 22:22-nél utolértük az ellenfelet, onnan pedig már nem volt kérdés, csak mi leányaink szereztek pontot és nyerték meg a mérkőzést.

Szappanos Tibor, a csapat edzője a következőt említette az izgalmas derbi után: „Tanulság feltétlenül az volt a mérkőzésen, hogy minden ellenfelet nagyon komolyan kell venni, mert csak akkor érhetjük el a kitűzött célt, az országos döntőt.”

A csapat tagjai: Kiss Gréta, Kökény Nóra, Bondor Blanka, Vezsenyi Adrienn, Vígh Dóra, Páli Petra,Nagy Dóra, Légrádi Rebeka, Rakiás Anita, Hajnal Zsófia Edző: Szappanos Tibor

Kategória: Archív, Röplabda