A tulajdonképpen serdülő, ill. gyermekkorosztályú KESI, teljesen megérdemelten győzött vasárnapi fordulóban a Cegléd ifi csapata ellen.A végeredmény, folyamatosan irányítva a játékot, 10 -7 lett a Kecskeméti Sportiskola javára. Elmondható, hogy azokat a taktikai utasításokat, illetve technikai megoldásokat alkalmazta a csapat, amit mindenkor kötelező megoldani, mert az alapja a vízilabdának.
Amennyiben az előző mérkőzésen is „csak” ennyit tettünk volna, akkor mi győzünk. A mérkőzés utolsó negyedében már a gyermek csapat tagjai játszottak, mert akkora volt az előnyünk, hogy lehetővé vált ezáltal a játékuk. A mérkőzés utolsó negyedében már a gyermek csapat tagjai játszottak, mert akkora volt az előnyünk, hogy lehetővé vált ezáltal a játékuk.
Játszottak: Szilágy Bence – Szabó Boldizsár 5, Nagy Szabolcs, Zubek Levente 2, Rigó Dániel, Simon Gábor, Stefkovics Ádám 1, Kosztolányi Gábor 2, Rehák Viktor, Mezős Csaba, Sárközi Viktor, Kalmár Ferenc, Papp Dániel – Zvekanov Martin.
Edző: Simon Gábor
Gratulálok a mérkőzésen mutatott játékhoz!