Két bronzot szereztek a kecskeméti judokák Győrben

Két bronzot szereztek a kecskeméti judokák Győrben

Hét judossal utazott Győrbe az Ifjúsági B Országos Bajnokságra a KJC-KESI. Több mint 290 versenyző lépett tatamira Győrben, a fárasztó nap végén este 8 órakor került sor az eredményhirdetésre.

Nagysolymosi Tibor edző beszámolója: Sajnos öt versenyzőnknek nem úgy sikerült a verseny, ahogyan szerettük volna. Tóth Roland, Lipótzy Eszter, Borsodi Máté és Borsodi Mátyás egy-két meccs után búcsúzott a versenytől.
Balog Veronikát nyaksérüléssel szállították kórházba, majd  alapos kivizsgálás után engedték csak haza. Szerencsére sérülése nem komoly, húzódással megúszta az esetet.
Három nyertes és egy vesztes mérkőzés után akasztották nyakába a bronz érmet Cigány Zsombornak 90 kg-ban. Néhány bizonytalanságon kívül szépen dolgozott Zsombor, felállása nagyon stabil és technikái is fejlődnek, még magába vetett hitét kell fejleszteni. Jelenleg még nem képes elhinni, hogy ott a helye a dobogó legfelső fokán.
Cigány Zsombor

Cigány Zsombor


Madár Áron szintén három mérkőzést nyert és egyet elvesztett. Ő is a dobogó harmadik fokára tudott fellépni. Áron technikái pontosak és ütemérzéke kiváló, felállásán és fizikumán kell még fejleszteni.
Madár Áron

Madár Áron



Eredmények:
Madár Áron 46 kg, 3. helyezés
Cigány Zsombor 90 kg, 3. helyezés
Lipótzy Eszter 52 kg, helyezés nélkül zárt
Balog Veronika +78 kg, helyezés nélkül zárt
Borsodi Máté 60 kg, helyezés nélkül zárt
Borsodi Mátyás 66 kg, helyezés nélkül zárt
Tóth Roland 66 kg, helyezés nélkül zárt

Edzők: Nagysolymosi Sándor, Nagysolymosi Tibor

Madár Áron, Nagysolymosi Tibor és Cigány Zsombor

Madár Áron, Nagysolymosi Tibor és Cigány Zsombor


Kategória: Archív, Judo