Kecskeméti judós sikerek

Kecskeméti judós sikerek

Szabó Csaba bronzéremmel tért haza az Eb-ről

Beszámoló:

A Judo Európa Bajnokság utolsó napján igazi huszárvágást hajtott végre a magyar judoválogatott. Bronzérmet szereztek a fiúk egy olyan mezőnyben, ahol nem igazán mi voltunk a favoritok, de a meglepetést szerzők viszont igen. A KJC versenyzője, Szabó Csaba is csapattag lehetett, bár szőnyegre nem kellett lépnie, hiszen az ő súlycsoportja a 60Kg. Szerepelnie csak sérülés esetén kellett volna, de ez szerencsére nem következett be. A lengyel, a szerb, a francia válogatott is vesztesen hagyta el a varsói tatamit a magyarok elleni csatában. Az ukrán válogatott viszont legyőzött bennünket. Összességében elmondhatjuk, hogy nemvárt magyar bronznak örülhettünk.

Major Ádám nemzetközi bronzérmes

Beszámoló:

Gigantikus versennyé nőtte ki magát a Budapest Kupa nemzetközi verseny. 1600 versenyző nevezett be huszonöt országból. Az első versenynapon Major Ádámnak sikerült bekerülnie a final block-ba és harcolhatott a bronzéremért, melyet magabiztosan meg is szerzett. A többi KJC-s elvérzett az előcsatározásokban, de Cigány Zsombor azért kicsikart egy győzelmet a nála két évvel idősebbek között.

 

 

Kategória: Archív, Judo, Úszás