Jobb teljesítményt vártak a vízilabda edzők a hétvégi mérkőzéseken

Az elmúlt hétvégén több meccset is játszottak a KESI vízilabdásai, azonban az edzői értékelések alapján az eredmények és a játékosok teljesítménye is lehetett volna jobb.

Fiú Gyermek Bajnokság

KESI – Vidám Vízilovak 4:23

Sopron – KESI 17:2

Egyik mérkőzésen sem a KESI fiú gyermek B csapata volt az esélyes, ugyanakkor elfogadhatóbb eredményre számítottak a kecskemétiek. Ha az egyébként más alkalommal már működő szoros emberfogást sikerül fegyelmezetten alkalmazni, kevesebb megúszásos lehetőség maradt volna az ellenfélnek. A támadások pedig a játékosok képességeihez képest meglehetősen gyámoltalanul, sokszor gyermeteg módon fejeződtek be. A csapat tagjai közül csupán néhányan játszottak tudásuknak megfelelően.

Felkészítő edző: Jánosi István

 

Fiú Gyermek Bajnokság

KESI – FVSE 11:12

A mai mérkőzésen kezünkben volt a győzelem, a harmadik negyed felénél még három góllal vezettünk. Sajnos eztután elől kimaradtak a helyzeteink, hátul pedig a védekezésben voltak buta hibák, amelyekből kaptuk sorra a gólokat. Legutóbb ezt a csapatot tizenkét góllal vertük meg könnyedén. A mi csapatunk egy nagyon jó csapat, de ahhoz, hogy mérkőzést nyerjünk többet kell tenni – mondta Gyenes István edző.

 

Fiú Serdülő Bajnokság

KESI – FVSE 8:16

Kettő negyeden keresztül igencsak jól tartották magukat a KESI játékosai, de ami ezután következett, arra Merész András edző szerint nem mentség a gyerek játékosok fáradtsága.

 

Fiú Ifjúsági Bajnokság

KESI – FVSE 3:15

Gyámoltalan támadó játék, és a meccs második felére jellemző kedvetlenség és hitehagyottság jellemezte a csapatot, és ez így még a közismert erőviszonyok ellenére sincs jól – értékelt Merész András edző.

 

Lány Gyermek Bajnokság

KESI – OSC 8:12

A kecskeméti lányok kiváló játékkal, emelt fővel veszítették el a meccset egy olyan ellenféllel szemben, aki három hónappal ezelőtt 14 góllal simán győzött ellenünk. A csapatjáték, a pontos passzok, és a megúszásból lőtt akciógólok nagyon jó hangulatot hoztak a Kecskeméti Fürdő nézőterén. A negyedik negyed elejéig fej-fej mellett haladt a két csapat, amikor kipontózódott az egyik kecskeméti kulcsjátékos. Külön dicséretet érdemelnek a szeptember óta játszó újoncok, nagyon szépen helytálltak, a tapasztaltabb játékosok pedig minden tudásukat beleadták a szépen kijátszott helyzeteinkbe.

 

Lány Serdülő Bajnokság

KESI-OSC 5:17

Serdülő korosztályban jóval nehezebb dolguk volt a kecskeméti lányoknak az OSC csapatával szemben, mert leginkább gyerek korosztályú játékosok játszottak. Két jó játékos is hiányzott a kezdő csapatból – betegség és eltiltás miatt -, ami nehezítette a mérkőzést. Egyéni szép megoldásaok voltak, pontos felső sarkos, jól kijátszott emberelőnyből történő lövések hoztak egy kicsit a hátrányból.

Felkészítő edző: Ádám Zsuzsanna

Kategória: Archív, Vízilabda