Ismét éremeső a kecskeméti asztaliteniszezőknél a Magyar OB-n!

Ismét éremeső a kecskeméti asztaliteniszezőknél a Magyar OB-n!

KESI_Ifi lány egyéniSzekszárdon rendezték meg a serdülő és ifjúsági Országos Bajnokságot a fiúknak és lányoknak egyaránt május 23-25. között. Az egyéni, páros és vegyes páros számokkal együtt  10 versenyszámban indulhattak a nevezők. Azi Univer-Sport Kft.-Kecskeméti Sportiskola asztaliteniszezői minden versenyszámban képviseltették magukat, mivel ez volt az év egyik legfontosabb versenye és egyben válogató a júliusban rendezendő utánpótlás Európa Bajnokságra. A verseny rangjának megfelelően népes mezőny gyűlt össze a tolnai megye székhelyen. Az Univeresek igencsak kitettek magukért, mert a 10 versenyszámból 8-ban értek el dobogós helyezést. E tekintetben a legeredményesebbek lettek az összes egyesület közül.

 

 

Imre Leilának egy mérkőzés hiányzott ahhoz, hogy 3x-os Magyar Bajnok legyen 2015-ben az ifiknél, mivel egyéniben és vegyes párosban nem talált legyőzőre és a páros számban is csak a döntőben kaptak ki minimális különbséggel 3:2 arányban, de azt hiszem így is elismerésre méltó az eredménye. Kramarics Gergő jó és higgadt játékának köszönheti, hogy ifi fiúk mezőnyében jutott az elődöntőbe, ahol a későbbi győztestől kapott ki. Balázs Bence páros ill. vegyes páros számokban remekelt és szerzett ezüst és bronz érmet. Füle Kata serdülő kora ellenére már az ifiknél okozott ellenfelei számára kellemetlen perceket és a legjobb 4 közé jutásért is vezetett 3:0 arányban a nála 3 évvel idősebb Nagypál Csilla ellen, de a rutinosabb Ifi fiú párosszolnoki játékos fordítani tudott és nyert 4:3-ra. Viszont vegyes párosban Balázs Bencével értékes 3. helyet szereztek úgy, hogy a verseny 1. kiemeltjét verték meg 3:0 arányban a negyeddöntőben. Kata a serdülőknél folytatta jó szereplését és lett Drabant Anitával 3. párosban, míg serdülő vegyes párosban döntőt játszhatott Terék Norbert oldalán, ahol végül 2. helyezettek lettek. Drabant Anita újonc kora ellenére már az ifiknél is fejfájást okozott ellenfeleinek, de a bombát a serdülő egyéniben robbantotta, azzal hogy a 2 évvel idősebbek között verekedte be magát a döntőbe, ahol a legkisebb különbséggel kapott ki 4:3 arányban. Ezzel a teljesítményével igencsak megnehezítette a válogatott edző dolgát az Európa Bajnokságra való utazók névsorának kijelölésében, mivel eddig nem nagyon számoltak a fiatal kecskeméti lánnyal.

Eredmények:

Imre Leila ifjúsági egyéni 1. hely, vegyes páros 1. hely (Majoros Bencével), páros 2. hely (Orosz Sárával)

Kramarics Gergő ifjúsági egyéni 3. hely

Balázs Bence ifjúsági páros 2. hely (Molnár Istvánnal), vegyes páros 3. hely (Füle Katával)

Ifi fiú egyéniFüle Kata ifjúsági vegyes páros 3. hely (Balázs Bencével) , serdülő páros 3. hely (Drabant Anitával), serdülő vegyes páros 2. hely (Terék Norberttel)

Drabant Anita serdülő egyéni 2. hely, serdülő páros 3. hely (Füle Katával)

Szabó Krisztián (edző): „Nagyon örülünk, hogy játékosaink jó formában voltak a bajnokság ideje alatt, ami az érmek számában is meg tudott mutatkozni. Külön öröm számunkra, hogy versenyzőink az idősebb korosztályokban játszva is kiemelkedően teljesítettek és okoztak meglepetéseket. Elismerés részünkre, hogy Imre Leila és Balázs Bence az idei év és a versenyen elért eredménye alapján már biztos utazónak mondhatja magát az Európa Bajnokságra, míg Füle Kata és Drabant Anita joggal reménykedhet a válogatott edző meghívására.”

 

Szerző: Szabó Krisztián

Kategória: Archív, Asztalitenisz