Interjú az úszó szakosztály új vezetőedzőjével

Interjú az úszó szakosztály új vezetőedzőjével

 

Poczó Elemér vezetőedző

 

A KESI úszó szakosztályának vezetőedzői pozícióját szeptember óta Poczó Elemér tölti be, aki a Bácsvíz KVSC-ben edzőként is helytáll. Budapestről lelkesen és tervekkel tele vette át a szakosztály vezetését, ahová jelenleg közel 100 gyermek jár. Róla, a szakosztályról és a jövőbeli elképzeléseiről beszélgettünk, amelyek között rengeteg változtatás is szerepel.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Melyik három tulajdonsággal jellemeznéd magad?

Motivált, ambiciózus, magabiztos.

 

KESI Hajdú László és a béka csoport egy része

Hajdú László oktató és a béka csoport egy része

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Honnan érkeztél?

A Budapesti Honvéd Sportegyesületnél (BHSE) dolgoztam 13 évet mint oktató, később mint edző. Mivel ebben az egyesületben versenyeztem több mint 10 éven keresztül, ezért csak rövid ideig oktattam és rögtön rám bíztak egy versenyző csoportot. Béka és delfin korú gyerekekkel foglalkoztam először, majd 3-4 év után leginkább gyermek korcsoporttal, majd serdülő, ifjúsági és felnőtt korú versenyzőkkel. Nagyon örültem annak, hogy 10 év alatt a tanítványaim, több mint 100 érmet nyertek korosztályos bajnokságokon és seregszemléken. A legkiemelkedőbb tanítványom, Szokol Szonja, aki szeptemberben átjött velem a KVSC-be. Ő ötszörös ifjúsági magyar bajnok. Tavaly az ifjúsági EB-n 50 pillangón 2., idén 100 m pillangón az ifjúsági VB-n 6. lett. Nagyon bízom abban, hogy jövőre sikerül majd teljesíteni az olimpiai „A” szintet, mert jelenleg olimpiai „B” szintes versenyző.

 

KESI_úszásoktatás

KESI úszásokatatás

KESI úszásokatatás Bács FerenccelKESI úszásokatatás

 

Hogyan ment a beilleszkedés?

Meglepően könnyen. A kollégák nagyon barátságosak. Abban is sokat segítenek, hogy megismerjem a KESI felépítését és rendszerét, valamint a helyi viszonyokat. Szerencsére nem csak a kollégákkal, de a vezetőséggel is sikerül megtalálnom a közös hangot, akik támogatják a jövőbeli elképzeléseimet.

Ami a környezetváltozást illeti, Kecskemét meglepően nyugodt Budapest után, de teljesen pozitív. Féltem, hogy nehezen találom meg a helyem, de szerencsére nem így lett. Szokatlanok a rövid távolságok. A munkakörülmények is sokkal jobbak, a Kecskeméti Fürdő gyönyörű. Eddig minden pozitív és remélem, hogy így is marad.

KESI úszásoktatás Hajdú Lacivel

KESI úszásoktatás Hajdú Lacival

 

KESI úszó szakosztályában hány edző dolgozik jelenleg?

Hat, név szerint: Paksi Csilla, Hajdú Enikő, Bálint Zoli, Hajdú Laci, Szabó Laci, Bács Feri.

Bálint Zoli edzi a delfin korú gyereket. Hajdú Lacinál vannak a béka korú gyerekek, illetve azok a gyerekek, akik leigazolás előtt állnak. Délutáni úszásoktatásnál Hajdú Enikő, Paksi Csilla és Bács Feri dolgozik, Szabó Laci a délutáni úszásoktatással párhuzamosan más helyszínen, a Kecskeméti Református Általános Iskolában is tart edzéseket. Délelőttönként az óvodai úszásoktatásban Hajdú Enikő, Paksi Csilla és Szabó Laci vesz részt.

 

KESI úszásoktatás Hajdú EnikővelKESI úszásoktatás

 

Mit gondolsz a KESI úszó szakosztályának jelenlegi működéséről? Lesznek-e változtatások?

A fejlődés érdekében lesznek változtatások. Én egy feladásos rendszerben gondolkozom, ahol az edzők és az oktatók egymásért és nem pedig egymás ellen dolgoznak. A rendszer lényege az lenne, hogy az „egymásra épültség” szerint a folyamatos fejlődés érdekében a gyerek mindig tovább kerüljön egy másik oktatóhoz, edzőhöz. Ehhez az kell, hogy mind a gyerekek, mind a szülők, mind az oktatók elfogadják azt, hogy ők egy rendszernek a részei. Ebben a rendszerben az edzők szakmailag minél jobban ki tudnának teljesedni a gyerek fejlődése érdekében. Ehhez az szükséges, hogy az edzők tudják, hogy az alattuk és felettük lévő edzők pontosan mit csinálnak az órán, mennyi a heti edzések száma, milyen feladatokból állnak össze az edzések, azok intenzitása milyen és mennyi a méterszám. Ezt nem csak a versenyző csoportoknál szeretném elérni, hanem az oktatásnál is, hogy a gyerekek az úszástudásuk alapján legyenek különböző csoportokba besorolva.

Ezt a rendszert jövő év végéig szeretném úgy kialakítani, hogy flottul működjön és mindenképpen hosszú távra tervezek, mert az előző munkahelyemen is 13 évig dolgoztam. Bízom benne, hogy ezzel az átalakítással hozzá tudok járulni a KESI úszó szakosztályának sikereihez.

KESI úszásoktatás