III. Mikulás Kupa: több egyéni csúcs született

III. Mikulás Kupa: több egyéni csúcs született

2019. december 7-én, szombaton rendezte meg a Kecskeméti Fürdőben a Kecskeméti Sportiskola úszószakosztálya a házi úszóversenyt, amelyen többen megjavították eddigi legjobb eredményüket.

A versenyt Ivkovicné Béres Tímea, a Kecskeméti Junior Sport Nonprofit Kft. ügyvezetője nyitotta meg. A verseny vendége volt Bán Sándor, a Magyar Úszószövetség dél-alföldi régióvezetője és Nagy Zoltán, a Bácsvíz KVSC úszószakosztályának a vezetője.

A versenyen 56 fiatal úszó vett részt, akik 2008-2013 között születtek. Rajtuk kívül még 8 úszópalánta is vízbe ugrott, hogy frissen megszerzett úszótudásukról adjanak tanúbizonyságot a lelátót megtöltő nézők előtt.

A verseny előtt Poczó Elemér, az úszószakosztály vezetője számolt be az év közbeni versenyeken elért eredményekről. A sportiskola úszói az idei évben 10 hazai és nemzetközi versenyen vettek részt, amelyen 114 érmet nyertek. 27 arany, 38 ezüst, és 49 bronzérem a mérleg.

A sportiskola fennállása óta most először sikerült országos úszó bajnokságon érmet szereznie. Kiss Pauditz Aliz három ezüstérmet nyert az Országos Cápa Úszóbajnokságon.

Egész évi teljesítménye alapján Bali Dorottyának sikerült bekerülnie a régiós korosztályos válogatott keretébe.

A legfrissebb adatok szerint eddig 14 sportiskolás úszónak 50 versenyszámban sikerült a Magyar Úszószövetség által meghatározott Aranyjelvényes szintidőket teljesítenie.

Májusban minimumvizsgát tett 38 úszó, akik a Bács-Kiskun Megyei Úszószövetség vizsgabiztosa előtt mutatták be úszástudásukat a különböző úszásnemekből. A sikeresen vizsgázó gyerekeket leigazolták, így biztosítva a versenysport részére az utánpótlást.

Szeptemberben 9 fiatalt adtak át a Bácsvíz-KVSC úszószakosztályának, így segítve az ottani eredményes munkát.

Poczó Elemér hangsúlyozta: rendkívül sikeres év van az úszószakosztály mögött, amelyért köszönet jár a sportiskolában dolgozóknak, az edzői kollektívának, valamint a Kecskeméti Junior Sport Nonprofit Kft. vezetésének és nem utolsósorban a sok áldozatot vállaló szülőknek.

A háziversenyen nagyon sok kiemelkedő eredmény született. Az érmeket két kiváló fiatal úszó adta át: Szőke Zita többszörös korosztályos magyar bajnok, ifjúsági EB ötödik helyezett, ifjúsági világbajnoki hatodik helyezett, valamint Mészáros Dániel, aki a Kecskeméti Sportiskolában nevelkedett, jelenleg a Bácsvíz KVSC úszója, többszörös korosztályos magyar bajnok, valamint az Európai Olimpiai Ifjúsági Fesztiválon negyedik helyezést ért el.

Kategória: Archív, Úszás