II. Aranyhomok Kupa Úszóverseny

II. Aranyhomok Kupa Úszóverseny

2013. március 23-án került megrendezésre Kecskeméten a II. Aranyhomok Kupa Úszóverseny. A versenyre 42 csapat 708 versenyzője küldte el nevezését, ami összesen 1894 rajtot jelentett. . A Kecskeméti Sportiskola és a Bácsvíz-KVSC közös csapata 69 fővel képviselte a kecskeméti úszósportot.

A verseny első felében inkább a fiataloké volt a főszerep, hiszen 50 méteres számok zajlottak. Itt megmutathatták tudásukat, azok a gyerekek, akik2013. március 20-án (24 ifjú úszónk, összesen 43-szor rajthoz állva) sikeres szakmai minimum vizsgát tettek, 7-en a Kecskeméti Sportiskola színeiben először állhattak versenyen rajthoz. A verseny második felében a hosszabb távokon az idősebb úszóink (10 évesek 🙂 mérhették össze tudásukat. Hosszú, kimerítő verseny volt, mind a gyerekeknek, mind a szülőknek és a rendezőknek is!

A Kecskeméti Sportiskola és a Bácsvíz-KVSC közös csapatá az összesített MÚSZ pontverseny 3. helyén áll az I. forduló eredményei alapján. Ami azonban külön kiemelendő, hogy a nemezetközi LEN pontok összesítésében – köszönhetően a Bácsvíz_KVSC ifjúsági és delfin korsztályos fiúk időeredményeinek – az első helyen áll a kecskeméti csapat, de tegyük hozzá, hogy a pontokat szerzett Losonczi Orsolya (2006) és Mészáros Botond (2006) is.

Eredményeink:

50 m. fiú hátúszás

  • 1. versenyszám
    • 2003
      • 26. Dinnyés Benedek 45,78 144p
      • 31. Tóth Kevin 0:46,80 135p
      • 38. Gyöngyi Dominik 0:50,58 107p
    • 2004
      • 22. Tóth László 0:48,64 120p
      • 24. Huszka Áron 0:48,90 118p
      • 26. Márhoffer Soma 0:50,64 107p
      • 39. Pálfi János 0:56,65 76p
      • 40. Szőnyi Nándor 0:56,93 75p
      • 42. Kertész Csaba 0:58,90 68p
    • 2005
      • 21. Horti Márk 0:56,49 77p
    • 2006 és fiatalabb
      • 4. Mészáros Botond 0:53,11 92p
      • 13. Horváth Levente 1:04,34 52p

50 m. leány hátúszás

  • 2. versenyszám
    • 2003
      • 33. Szűcs Viktória 0:48,23 176p
      • 36. Pankotai Fanni 0:50,48 154p
    • 2004
      • 37. Pap Kata 0:55,71 114p
      • 38. Fazekas Nóra 0:55,72 114p
      • 41. Rogic Kinga 1:02,11 82p
      • 42. Kara Anita 1:03,98 75p

50 m. leány hátúszás

  • 2. versenyszám
    • 2005
      • 10. Pajor Franciska 0:50,97 149p
      • 16. Baczúr Tamara 0:52,65 135p
      • 21. Tóth Molli 0:56,27 111p
      • 22. Farkas Janka 0:56,57 109p
      • 25. Kolonics Eszter 0:57,59 103p
      • 27. Homoki Hanna 1:04,15 75p
      • 29. Kovács Réka 1:06,49 67p
    • 2006 és fiatalabb
      • 8 Losonczi Orsolya 1:12,75 51p

50 m. fiú mellúszás

  • 3. versenyszám
    • 2003
      • 10. Lajter Szabolcs 0:45,83 197p
      • 27. Dinnyés Benedek 0:51,37 139p
      • 28. Gyöngyi Dominik 0:51,49 139p
      • 34. Tóth Kevin 0:54,62 116p
    • 2004
      • 17. Tóth László 0:52,90 128p
      • 22. Márhoffer Soma 0:54,62 116p
      • 30. Huszka Áron 0:57,25 101p
      • 40. Szőnyi Nándor 1:00,71 84p
      • 42. Kertész Csaba 1:03,19 75p
      • 43. Pálfi János 1:04,85 69p
    • 2005
      • 16. Horti Márk 1:01,30 82p
      • 23. Pankotai Márkó 1:03,46 74p
    • 2006 és fiatalabb
      • 9. Horváth Levente 1:06,88 63p

50 m. leány mellúszás

  • 4. versenyszám
    • 2003
      • 28. Szűcs Viktória 0:55,88 151p
      • 29. Pankotai Fanni 0:56,32 148p
      • 30. Garaczi Virág 0:56,64 145p
      • 32. Dáni Réka 0:58,04 135p
    • 2004
      • 22. Pap Kata 0:56,87 143p
      • 24. Seregély Anna Bora 0:57,77 137p
      • 30. Rogic Kinga 0:59,95 122p
      • 34. Kara Anita 1:04,21 99p
    • 2005
      • 12. Baczúr Tamara 0:56,93 143p
      • 14. Tóth Molli 0:57,08 142p
      • 17. Pajor Franciska 0:58,32 133p
      • 22. Farkas Janka 1:00,22 121p
      • 24. Kolonics Eszter 1:01,59 113p
      • 28. Homoki Hanna 1:06,10 91p
      • 30. Kovács Réka 1:10,70 74p
    • 2006 és fiatalabb
      • 5. Losonczi Orsolya 1:10,67 74p

100 m. fiú gyorsúszás

  • 5. versenyszám
    • 2001-2002
      • 48. Gál Olivér 1:19,46 205p
      • 58. Bús Bence 1:30,29 140p
      • 59. Pusztai Levente 1:35,50 118p
    • 2003
      • 38. Dinnyés Benedek 1:24,44 171p
      • 42. Demjén Bátor 1:25,95 162p
      • 48. Tóth Kevin 1:28,64 148p
      • 55. Lajter Szabolcs 1:34,68 121p
    • 2004
      • 37. Tóth László 1:39,25 105p
      • 38. Huszka Áron 1:39,69 104p

100 m. leány gyorsúszás

  • 6. versenyszám
    • 2003
      • 42. Pankotai Fanni 1:38,93 145p
      • 46. Szűcs Viktória 1:45,25 121p
    • 2005 és fiatalabb
      • 16. Pajor Franciska 1:46,40 117p
      • 23. Baczúr Tamara 1:52,87 98p

4*50 m. fiú gyorsváltó

  • 7. versenyszám
    • 2003-2004
      • 2. BÁCSVIZ-KVSC-KESI/2003-20 2:15,25
        • 0:34,31 ( 0:34,31) Ölvödi Soma
        • 1:07,46 ( 0:33,15) Garajszki Máté
        • 1:44,08 ( 0:36,62) Demjén Bátor
        • 2:15,25 ( 0:31,17) Mészáros Dániel

4*50 m. leány gyorsváltó

  • 8. versenyszám
    • 2003-2004
      • 15. BÁCSVIZ-KVSC-KESI/2003-20 3:04,03
        • 0:35,41 ( 0:35,41) Kerekes Luca
        • 1:24,39 ( 0:48,98) Szűcs Viktória
        • 2:16,91 ( 0:52,52) Fazekas Nóra
        • 3:04,03 ( 0:47,12) Pankotai Fanni
    • 2005 és fiatalabb
      • 4. BÁCSVIZ-KVSC-KESI/2005 és fiatalabb 3:20,28
        • 0:47,03 ( 0:47,03) Pajor Franciska
        • 1:38,86 ( 0:51,83) Tóth Molli
        • 2:32,05 ( 0:53,19) Farkas Janka
        • 3:20,28 ( 0:48,23) Kolonics Eszter

200 m. fiú mellúszás

  • 13. versenyszám
    • 2001-2002
      • 29. Bús Bence 3:47,82 174p
    • 2003 és fiatalabb
      • 13. Demjén Bátor 3:26,56 234p
      • 20. Lajter Szabolcs 3:36,28 203p
      • 46. Tóth László 4:07,23 136p
      • 47. Márhoffer Soma 4:07,43 136p

200 m. leány mellúszás

  • 14. versenyszám
    • 2003 és fiatalabb
      • 37. Szűcs Viktória 4:09,56 177p

400 m. fiú gyorsúszás

  • 15. versenyszám
    • 2003 és fiatalabb
      • 25. Demjén Bátor 6:15,99 200p
      • 37. Tóth Kevin 6:45,05 160p

Edzők: Paksi Csilla, Bálint Zoltán

Gratulálunk a Versenyzőknek és Edzőiknek!

A versenyről ezen az oldalon is olvashatnak: http://www.kecskemeti-hirhatar.hu/hirek/ii-aranyhomok-kupa-hihetetlenul-profi-szervezes

A teljes jegyzőkönyv letölthető innen: http://kvsc.info/sites/default/files/attachments/2013/2013-03-23_aranyhomok_jegyz.pdf


Kategória: Archív, Úszás