I. Aranyhomok Kupa

I. Aranyhomok Kupa

       

2012.03.03-án került megrendezésre hagyományteremtő szándékkal a kecskeméti új versenyuszodában a I. Aranyhomok Kupa úszóverseny I. fordulója. A verseny nem  várt sikert aratott a hazai úszótársadalomban, hiszen a nevezési határidőn belül 33 egyesület, 627 versenyzőjét nevezték a csapatvezetők. Összesen 1594 nevezés érkezett, amely a feldolgozást követően 165 futamba került besorolásra. A verseny napján 566 versenyző 1475 alkalommal ugrott a vízbe.  Ez volt az első Bácsvíz-KVSC  – –  Kecskeméti Sportiskola közös rendezésű verseny, mely szombaton 10 órától egészen 18.00-ig, közel 8 órás időtartamban került sikeresen lebonyolításra.   

 

      Az Aranyhomok Kupát minden évben a két forduló alapján az összetett pontversenyben nyertes csapat kapja,  illetve a vándorkupa egy kicsinyített másolatát.  Az úszóversenyen nem csak a csapatok, hanem az egyéni versenyzők is különdíjakért szállnak vízbe, hiszen szintén a két forduló eredményeit figyelembe véve kerül díjazásra a legmagasabb LEN pontot elért férfi és női, valamint a legtöbb LEN pontot elért férfi és női versenyző.A 18 versenyszámban a különböző évjáratokat, illetve korosztályokat figyelembe véve összesen 82 első, illetve második, valamint harmadik helyezett állhatott fel a dobogóra.

A BÁCSVÍZ-KVSC-KESI versenyzői kitettek magukért a rangos versenyen és 8 arany, 6 ezüst, valamint 10 bronzérem mellett számtalan pontszerző helyezést értek el (összesen 37), amellyel a pontversenyben jelenleg a 3. helyen állnak.

Az első forduló alapján az összesített csapatverseny a következőképpen alakul:

  1. A Jövő SC Veolia 550 pont
  2. Kőbánya Sport Club 291 pont
  3. BÁCSVIZ-KVSC-KESI 287 pont
  4. Pécs Városi SE 187 pont
  5. Első Érdi ÚE 169 pont
  6. Gyulasport Kft. 162 pont

Az egyéni küzdelmekben a legmagasabb LEN pontszámot elérő versenyzői rangsor a férfiaknál az alábbi:

  1. Király Bence, Pécs Városi SE – 793 p
  2. Balog Gábor, Dunaferr – DVSI – 777 p
  3. Balog Gábor, Dunaferr – DVSI – 731 p
  4. Földházi Dávid, BÁCSVIZ-KVSC-KESI – 726 p
  5. Kutasi Gergely, A Jövő SC Veolia – 715 p
  6. Mészáros Márk, Budafóka XXII. SE – 695 p

Míg a nőknél:

  1. Kiss Dóra, A Jövő SC Veolia – 727 p
  2. Lengyel Anna, Pécs Városi SE – 722 p
  3. Burián Kata, A Jövő SC Veolia – 714 p
  4. Lengyel Anna, Pécs Városi SE – 702 p
  5. Tompa Orsolya, A Jövő SC Veolia – 685 p
  6. Pecz Réka, A Jövő SC Veolia – 684 p

Az összesítés alapján a legtöbb LEN pontszámot elérő versenyzői rangsor a férfiaknál a következő:

  1. Földházi Dávid, BÁCSVIZ-KVSC-KESI – 3297 p
  2. Mészáros Márk, Budafóka XXII. SE – 3202 p
  3. Noel Kristóf, BÁCSVIZ-KVSC-KESI – 2583 p
  4. Nagy Péter, BÁCSVIZ-KVSC-KESI – 2246 p
  5. Budai Lajos, BÁCSVIZ-KVSC-KESI – 1788 p
  6. Székelyi Dániel, Budafóka XXII. SE – 1770 p

Míg a nőknél:

  1. Kiss Dóra, A Jövő SC Veolia – 2006 p
  2. Borsi Anett, Kőbánya Sport Club – 1771 p
  3. Meszner Dorottya,  Tatabányai VSE – 1760 p
  4. Gyurinovics Fanni, A Jövő SC Veolia – 1641 p
  5. Ilyés Laura Vanda, Kőbánya Sport Club – 1583 p
  6. Kiss Petra, A Jövő SC Veolia – 1521 p

A verseny jegyzőkönyve az alábbi hivatkozásra kattintva elérhető:  http://kvsc.info/sites/default/files/attachments/2012/2012-03-03_aranyhomok_jegyz_v01.pdf

Kategória: Archív, Úszás