Hrabovszky Richárd ezüstérmet szerzett a Serdülő B Országos Bajnokságon

Hrabovszky Richárd ezüstérmet szerzett a Serdülő B Országos Bajnokságon

Győrben szerepeltek a Kecskeméti Judo Club-KESI judosai a hétvégén. A Magyar Bajnokságnak az EYOF-ra létrehozott új sportcentrum adott otthont.

Kecskemétről négy indulóval vettünk részt és mindannyian pontszerző helyen végeztek.

Hrabovszky Ricsi 55 kg-ban három győzelemmel menetelt a döntőig, a döntőbe jutásért vesztes helyzetből briliánsan fordított egy fojtástechnikával. A döntőben azonban ellenfele megfékezte menetelését, így a második helyen végzett.

Jaksa Ákos szintén az 55 kg-ban mérettette meg magát. Ákos első meccsét szépen hozta, második mérkőzését elvesztve a vigaszágra került. A vigaszágon beverekedte magát a harmadik helyért folyó küzdelemig, ám ezen a mérkőzésen egy erősen vitatható birói döntés miatt vesztesen jött le a tatamiról. Így Ákos az ötödik helyen végzett.

Kriminál Áron három mérkőzéssel, egy nyertes és két vesztes meccsel az ötödik helyen végzett. Áronnak több önbizalom hiányzik judojából, ha ezen tud javítani, akkor eredményei is javulnak majd.

Major Ádám négy meccset vívott, vegyesen győzelmekkel és veszteségekkel. Ádám nem élete formáját hozta ezen a versenyen, hiszen pár hete korosztályában Magyar Bajnok lett. Viszont most nagyobbak között indult, így belefértek a hibák. Biztosan tudom, ha lelkileg formában lett volna, dobogón végez. Így is apró dolgokon múlt, hogy nem sikerült neki beverekednie magát az első háromba, végül a hetedik helyen végzett – összegzett Nagysolymosi Tibor edző.

Eredmények:

 

  • Hrabovszky Richárd 55 kg 2.hely
  • Jaksa Ákos 55 kg 5.hely
  • Major Ádám 60 kg 7.hely
  • Kriminál Áron +73 kg 5.hely

 

Edzők: Nagysolymosi Sándor, Nagysolymosi Tibor

Kategória: Archív, Judo