Tovább folytatta remek szereplését vasárnap a 2000-ben és utána születettek csapata Cegléden.
Az első délelőtti mérkőzésen csak sportszerűtlen cserék sorozatával tudott a Honvéd legyőzni bennünket, úgy, hogy kihasználta azt, hogy futóórával mérték az időt és így egy cseréjük közel egy percig tartott.
A szombati megnyert két mérkőzés után kicsit kiengedtek a srácok, aminek az eredménye az lett, hogy vasárnap, egy nem túl gólzáporos meccsen vereséget szenvedtünk. A védekezésben ismét remekeltünk, viszont támadásainkban nem volt átütő erő. Sokáig döntetlen volt az eredmény, majd a végén egy távoli lövéssel sikerült „bezsebelnie” a csoportelsőséget a Honvédnak.
KESI 2000′ 3 – 4 Honvéd
A második mérkőzésen már a Faragó Tamás és Csapó Gábor fémjelezte Vodafone pólósuli volt az ellenfél. A rendes játékidőben 4 -4 lett az állás, ami óriási eredmény. A kétszer háromperces hosszabbításban vereséget szenvedtünk. A hosszabb cserepad és a kihagyott helyzetek döntöttek.
A sorsolás sajnos nem nekünk kedvezett, az elvesztett Honvédmérkőzés után, pihenés nélkül, rögtön játszhattunk a nagy múltú Csapó Dudival felálló Vodafone csapata ellen. Kicsit féltem, hogy nem tudjuk „felvenni a harcot”, két egymást követő mérkőzésen, de a csapat szívvel-lélekkel küzdött a döntőbe kerülésért, ha hátrányba került egyenlített, majd a végén Borbély Alíz akciógóljának köszönhetően még a vezetést is megszerezte. Ezután következett az a vitatható bírói ítélet, amely el is döntötte a meccs hátra lévő részét. Soha nem vártam el egyik bírói féltől sem, hogy a kecskeméti csapatot segítse, de bíztam benne, hogy nem fog ellenünk ítélni, hanem azt „fújja be” ami ténylegesen történt. Sajnos nem így lett. Szőke Benedek lenyomta a támadó labdás kezét és a labdát a víz alá, mindenki megörült, hogy megvan a döntőbe kerülés, majd ezután a bíró nem kifelé szabaddobást, hanem 4 méteres, büntetődobást ítélt. Ezzel az ítélettel Szőkét elvesztette a csapat, begyűjtötte 3 hibapontját. A büntetőt a Vodafone belőtte, majd a 2×3 perces hosszabbításban megnyerte a mérkőzést.
Vodafone 6 – 4 KESI 2000′
A harmadik mérkőzésre úgy került sor, hogy a KESI csapatának még pihenője sem volt, mert kezdeni kellett a harmadik helyet eldöntő mérkőzést.
A fiúk összeszedték minden erejüket a nap harmadik, de legfontosabb mérkőzésére. A szülőknek, edzőiknek és a Cegléden lévő nézők legnagyobb örömére legyőzték a Honvéd csapatát.
A Vodafone elleni elvesztett mérkőzés után a bronzmérkőzésen újra a Honvédot kapta ellenfélként a csapat, aki a Ceglédtől kapott ki 3 góllal a döntőbe jutásért játszott mérkőzésen. A mieink a Vodafone elleni mérkőzés után nagyon le voltak törve, el is fáradtak, de tudtam, hogy képesek megverni ezt a Honvédot. A megbeszélésen „átrágtuk” újra és újra a játék szituációkat, hangoztattam, hogy a bronzéremért játszunk, és, hogy sokkal jobbak vagyunk, mint ők.
Az első negyedben mindenki meg volt zavarodva, nem találtuk a helyünket, aminek meg is lett az eredménye 2-0-ra meglépett az ellenfél. Majd a második negyedtől kezdve, a csapat minden tagja hatalmasat küzdve, hozta a játék tudásának megfelelőt, Tóth Árpi, Szőke Benedek és Borbély Alíz góljaival egyenlíteni tudott. Majd a vége előtt 2 perccel, az addig védekezésben kimagaslót nyújtó Nagypál Samu harcolt ki egy 4 méterest, melyet Borbély Alíz értékesített. Ez a gól már a bronzérmet jelentette.
A kecskeméti csapat minden tagja hatalmas dicséretet érdemel, a foggal-körömmel való küzdésért! Aki pedig nem játszott a bronzmérkőzésen szurkolásával és a csapattársai biztatásával segítette a gárdát!
A csapat olyan szimpatikus volt, hogy a jelenlévő szinte összes csapat játékosa, szüleikkel együtt mindenki a KESI csapatának szurkolt.
KESI 2000′ 5 – 4 Honvéd
Az eredményhirdetésnél tudtuk meg, hogy a torna legjobb kapusának a KESI kapusát Magyar Kristófot választották!
Gratulálunk a csapat minden tagjának és edzőiknek!
Kecskemét, 2011. június 12.