Gyenes István

Gyenes István

Gyenes István

vízilabda edző

Jelenleg két fiú csapatom van, az egyik csapattal az Országos gyermek bajnokságban, míg a másikkal a Markovits Kálmán 2004-es gyermek bajnokságban veszünk részt.

 

A kecskeméti Villanó Fókákban kezdtem el annak idején, 1996-ban vízilabdázni. Ezt követően a Hírös Vízilabda Sport Egyesület utánpótlás játékosaként játszottam, majd több éven keresztül a felnőtt csapat tagja voltam. 17 évet játszottam aktív játékosként Kecskeméten. A főiskolai tanulmányaim mellett 20 évesen kezdtem el edzősködni a Kecskeméti Sportiskolában.

Edzőként sok jelenlegi, illetve volt játékosomra vagyok büszke. Többek között olyanokra, akik jelenleg már, nem a kecskeméti csapatot erősítik, hanem más klubok meghatározó játékosai.

Büszke vagyok arra, hogy sok gyerekkel szerettettem meg a vízilabdát és mindemellett úgy gondom ebben a sportágban megtanulhatják az önfegyelmet, a kitartást és a csapatmunkát.