Ezüstös szombat után ezüstvasárnap a vízilabdásoknál

Ezüstös szombat után ezüstvasárnap a vízilabdásoknál

A hétvégén három különböző kupát is rendeztek a Kecskeméti Fürdőben.

Január 21-én, szombaton került sor háromcsapatos felkészülési kupára az Országos bajnokságban induló gyermek (2002-2003) csapatoknak, valamint aznap volt a Nagysolymosi Tamás emlékére rendezett Dömper kupa is, amelyen a 2005-ben született gyerekek vettek részt. Vasárnap a 2004-es korosztály csapatai a Fürdő kupán mérhették össze tudásukat.

Felkészülési kupa:

A felkészülési kupán a harmadik helyezést érték el a fiatalok.

Dömper Kupa:

A 2005-ös korosztály számára kiírt kupán a rendező Kecskeméti Sportiskola csapata mellett a fővárosi KSI, a Kópé UVSE Leányfaluról, és a Százhalombatta csapata mérette meg magát. A KESI vízilabdásai végül a második helyen végeztek a Dömper Kupán.

Merész András, a KESI vízilabdacsapat vezetőedzője elmondta: a Dömper Kupán két nagyszerű győzelmet arattak a hazaik, a Központi Sportiskola csapata azonban kiemelkedett a mezőnyből. Hasznosnak ítélte a felkészülési tornát is.

Fürdő kupa:

Vasárnap ismét ezüstérmet vehettek át a KESI-s fiúk a 2004-es korosztály számára kiírt Fürdő kupán. A tornát végül körbeverés után az UVSE csapata nyerte megérdemelten, második a KESI első csapata, harmadik a Szentes, míg negyedik a KESI második csapata lett.

Az érmeket és a Dömper Kupát Szenes Márton, a Hírös Sport Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója adta át a játékosoknak.

Galéria

Kategória: Archív, Vízilabda