Éremeső az úszóknál

Éremeső az úszóknál

Szombaton rendezték Kiskunfélegyházán a megyei utánpótlás bajnokságot. A 25 méteres medencében lebonyolításra kerülő versenyen 5 egyesület Kalocsa, Kiskunfélegyháza, Kiskunhalas, Bácsvíz-KVSC és a Kecskeméti Sportiskola utánpótlás versenyzői léptek rajtkőre.

A mieink igazán eredményes délelőttöt tudhatnak maguk mögött hiszen mindösszesen tizennyolcszor szólították dobogóra a fiatal „kesis” úszókat. A hat aranyérem megszerzésében Varjú Kenéz (4), Kolonics Eszter (1), Kara Anita (1), a hét ezüstben Bogdán Luca (4), Losonczi Flóra (1), Tettey Roberta (1), Gyöngyi Dominik (1) míg az öt bronzban Tóth László (2), Bogdán Luca (1), Demjén Bátor (1) és Kolonics Eszter (1) vette ki a részét. Gratulálunk a versenyzőknek és felkészítőiknek!

A versenyzők helyezései korcsoport szerint:

  • „F” 1997-1998-ban születettek
    • Baltás Géza
      • 6. hely, 100 m. fiú mellúszás
      • 8. hely, 100 m. fiú gyorsúszás
  • „E” 1999-2000-ben születettek
    • Palkovits István
      • 4. hely, 100 m. fiú mellúszás
      • 5. hely, 200 m. fiú vegyesúszás
      • 7. hely, 50 m. fiú pillangóúszás
      • 8. hely, 100 m. fiú gyorsúszás
  • „C” 2002-ben születettek
    • Bogdán Luca
      • 2. hely, 50 m. leány gyorsúszás
      • 2. hely, 50 m. leány hátúszás
      • 2. hely, 50 m. leány pillangóúszás
      • 2. hely, 200 m. leány vegyesúszás
      • 3. hely, 50 m. leány mellúszás
    • Losonczi Flóra
      • 2. hely, 50 m. leány mellúszás
      • 6. hely, 50 m. leány gyorsúszás
    • Micsina Erika
      • 4. hely, 50 m. leány mellúszás
      • 4. hely, 50 m. leány hátúszás
      • 7. hely, 50 m. leány gyorsúszás
    • Bús Bence
      • 6. hely, 50 m. fiú mellúszás
      • 7. hely, 50 m. fiú hátúszás
      • 9. hely, 50 m. fiú gyorsúszás
    • Gubányi Zalán
      • 6. hely, 50 m. fiú hátúszás
      • 9. hely, 50 m. fiú mellúszás
      • 10. hely, 50 m. fiú gyorsúszás
    • Baltás Ádám
      • 8. hely, 50 m. fiú hátúszás
      • 11. hely, 50 m. fiú gyorsúszás
    • Hegedűs Dániel
      • 8. hely, 50 m. fiú mellúszás
      • 12. hely, 50 m. fiú gyorsúszás
  • „B” 2003-ben születettek
    • Demjén Bátor
      • 3. hely, 50 m. fiú mellúszás
      • 5. hely, 50 m. fiú gyorsúszás
      • 5. hely, 50 m. fiú hátúszás
    • Dinnyés Benedek
      • 4. hely, 50 m. fiú gyorsúszás
      • 5. hely, 50 m. fiú mellúszás
    • Garajszki Máté
      • 4. hely, 50 m. fiú hátúszás
      • 6. hely, 50 m. fiú gyorsúszás
      • 6. hely, 50 m. fiú mellúszás
    • Kerekes Luca
      • 5. hely, 50 m. leány hátúszás
      • 6. hely, 50 m. leány mellúszás
      • 7. hely, 50 m. leány gyorsúszás
    • Tóth Kevin
      • 6. hely, 50 m. fiú hátúszás
      • 9. hely, 50 m. fiú mellúszás
    • Czagány-Mákos Lili
      • 8. hely, 50 m. leány hátúszás
      • 9. hely, 50 m. leány mellúszás
    • Tarjányi Réka
      • 9. hely, 50 m. leány hátúszás
      • 13. hely, 50 m. leány mellúszás
    • Szűcs Viktória
      • 10. hely, 50 m. leány hátúszás
      • 12. hely, 50 m. leány mellúszás
  • „A” 2004-ben születettek és fiatalabbak
    • Varjú Kenéz
      • 1. hely, 50 m. fiú gyorsúszás
      • 1. hely, 50 m. fiú mellúszás
      • 1. hely, 50 m. fiú hátúszás
      • 1. hely, 50 m. fiú pillangóúszás
    • Kolonics Eszter
      • 1. hely, 50 m. leány hátúszás
      • 3. hely, 50 m. leány gyorsúszás
      • 4. hely, 50 m. leány mellúszás
    • Kara Anita
      • 1. hely, 50 m. leány mellúszás
      • 4. hely, 50 m. leány hátúszás
    • Tettey Roberta
      • 2. hely, 50 m. leány mellúszás
    • Gyöngyi Dominik
      • 2. hely, 50 m. fiú mellúszás
    • Tóth László
      • 3. hely, 50 m. fiú gyorsúszás
      • 3. hely, 50 m. fiú mellúszás
    • Farkas Sebestyén
      • 5. hely, 50 m. fiú mellúszás
    • Baczúr Tamara
      • 6. hely, 50 m. leány mellúszás
    • Tóth Molli
      • 7. hely, 50 m. leány mellúszás
    • Sebestyén Zsófia
      • 8. hely, 50 m. leány mellúszás
    • Novomeszky Lili
      • 10. hely, 50 m. leány mellúszás

A verseny hivatalos jegyzőkönyve a következő linken érhető el.

Edzők: Paksi Csilla, Ujszászi Kornél
Vezető edző: Süli-Lévai Krisztina

Kategória: Archív, Úszás