Éjszakai Forgatag

Éjszakai Forgatag

Az asztalitenisz szakosztály sikeres szezont zárt idén is, amelynek hagyomány szerűen egy baráti összejövetellel intettek búcsút. A Kecskeméti Spartacus Sportkör és Közösségi Tér szervezésében az Eleven Közösségi Tér együttműködésével június 13-án pénteken rendezték meg az Évzáró Éjszakai Forgatagot. Az összejövetelről Dobosi Zsuzsanna számol be.

A programok 16 órától kezdődtek.

Átruházunk címmel csere-bere akciót hirdettünk, ahova mindenki elhozhatta kinőtt, megunt, régóta nem használt ruháit, ékszereit. Könyvek, játékok is új gazdára találtak ezen a délutánon.

A RÉV Kézműves foglalkozásvezetői segítségével merített papírból virágfüzért készíthettek azok, akik szeretnek kézműveskedni.

19 órától előadást hallhattunk Nyári problémák-veszélyek címmel. Az előadást Szalai Lilla tartotta a Szent-Györgyi Albert Egészségügyi Szakközépiskola 9. osztályos tanulója tartotta. Elhangzott mire ügyeljünk napozás során, hogyan védekezzünk, mit tegyünk, ha már napszúrást, hőgutát kaptunk. Használjunk minél nagyobb faktorszámú napozókrémet és többször kenjük bőrünk, délelőtt 11 órától dálután 3 óráig ne tartózkodjunk a tűző napon, a fejünket fedjük be kendővel, kalapot, sapkát tegyünk fel. Ha napszúrást kaptunk, akkor azonnal vigyük árnyékba, helyezzük a beteget nyugalomba, sok vizet tassunk vele.

A rovarcsípésekről is szó esett, ezek mellett a sűrűbben előforduló sportbalesetek pl. fürdőzés, biciklizés veszélyiet is megemlítette, megtudhattuk, hogy sportolás, közlekedés közben fokozottabban figyeljünk magunkra és egymás testi épségére.

Megtudtuk, hogy a nagy melegben nagyon sok folyadékot-vizet igyunk a kiszáradást így elkerülhetjük, az ételeket, különösen a tojást, az ezzel készült ételeket, húsokat mindig hűtőben tároljuk és lehetőleg frissen és azonnal fogyasszuk el. Az alkolholfogyasztást is mérsékeljük, nyáron hamarabb fönáll a mérgezés veszélye.

Ezután mindenki összemérhette fizikai erőnlétét és szellemi tudását az asztalitenisz verseny alatt, illetve gyorsáságáról, ügyességéről tehetett tanúságot a csocsó és darts meccseken.

A versenyek végén érmeket adtunk át a helyezetteknek.

Asztalitenisz verseny:

  1. Simon Dániel Gábor, 14 éves versenyző
  2. Dudás Sándor
  3. Kiss Kevin, 10 éves versenyző

Darts verseny:

Nők:

  1. Lakos Zsuzsanna
  2. Dobosi Zsuzsanna
  3. Kissné Anita

Férfiak:

  1. Gyuris Rolnad
  2. Nagy Nikolett
  3. Dudás Sándor

Csocsó verseny:

  1. Sárai-Szabó Tamás – Söröli Olivér
  2. Kasza Istán – Raffai Noel
  3. Simon Dániel Gábor – -Kiss Kevin

A közel 200 fős rendezvényt a Fornetti Pékség támogatta.

A következő Éjszakai Forgatagot a nyári szünet után, szeptember utlsó péntekjén rendezzük meg. Addig is mindenkinek kvánunk nagyo szép, tartalmas, feltöltődéssel, kirándulással, sportolással teli nyári szünetet és jó kikapcsolódást!

Találkozzunk szeptember utolsó péntekjén a Kecskeméti Spartacus Sportkör és Közösségi Térben, az Éjszakai Forgatagon!

Kategória: Archív, Asztalitenisz