A vízilabda szakosztály hétvégi eredményei

A vízilabda szakosztály hétvégi eredményei

A Kecskeméti Sportiskola vízilabda szakosztálya ezen a héten is számos mérkőzést játszott. Íme az eredmények:

Markovics Kálmán 2005 Bajnokság

KESI – YBL WPC 19:5

Az erőviszonyoknak megfelelően az első két negyed során tetemes előnyre tett szert a KESI csapata. Sikeresen használták ki a fiúk a helyzeteket, jól ment a szoros emberfogásos védekezés is. A mérkőzés majd’ felét az addig cserepadon helyet foglalók játszották végig, akik igyekeztek helyt állni, de néhány alkalommal rosszul helyezkedve engedték az ellenfelet gólhoz jutni. Dicséretet érdemel, hogy a fiúk mindvégig tudásuk legjavát nyújtva, lelkesen játszottak.Gratulálok a bajnokság harmadik győzelméhez! A soron következő, nehezebb mérkőzéseken jó lenne viszont látni az eddig tapasztalt hozzáállást.

Edző: Jánosi István

 

LSU-10 Baby Bajnokság

KESI – OSC 1:20

A LSU10 Baby Bajnokságában a Kecskemét csapata 20:1 re veszített az OSC csapata ellen. A kicsik keményen küzdöttek a meccsen. A gyorsabban úszó ellenféllel szemben még nem tudjuk felvenni a kesztyűt. A meccsen borzasztó sok dolgot jól csinált a kis csapatunk: szoros emberfogás, fault, labdatartás. Külön gratulálunk azoknak a gyerekeknek akik először ugrottak be hivatalos meccsen.

Edző: Adamik Gábor

 

Orszagos Leány Gyermek Bajnokság

FTC-KESI 11:7

A második negyed végén kipontozódott az egyik kulcsjátekosunk, aki nélkül nehéz volt szervezni a támadást. Az FTC kapusának kiemelkedő teljesítménye még jobban rontott a kecskemétiek helyzetén.

 

Országos Leány Serdülő Bajnokság

FTC-KESI 8:7

Hiába voltak szép lefordulások, jól kialakított helyzetek az ellenfél kapusán nem jutott át a labda.

Edző: Ádám Zsuzsanna

Kategória: Archív, Úszás, Vízilabda