A legkisebb röpisek sikerei

A legkisebb röpisek sikerei

2010 utolsó 2 hónapja nagyon szép eredményeket hozott a Kecskeméti Sportiskola lány mini csapatának.

A sikersorozat november első hétvégéjén kezdődött Szegeden a hagyományos Markovics Kupán, ahol 46 csapat közül, köztük sok rivális város csapatát legyőzve, az előkelő 3. helyezést sikerült elérniük. Az eredmény még ennél is fényesebb, hiszen az első két helyezést a budapesti Vasas I-II. lányai szerezték meg. Különösen jó érzés, hogy olyan nagyhírű egyesületek csapatait sikerült legyőzniük, mint pl. Szeged, Kaposvár, Nyíregyháza, Békéscsaba, Központi Röplabda Akadémia Budapest.

A jó szereplés december 5-én folytatódott Gödöllőn. Itt a nemzetközi Mikulás Kupa rendezvényén csapatunk legyőzve a szlovák Levice együttesét a döntőbe jutott, ahol az ország jelenlegi legsikeresebb lányaival (Vasas) oriási küzdelemben két mérkőzéslabdáról szenvedtek vereséget, így ezüstéremmel gazdagították éremgyűjteményüket.

A sorozat folytatódott december 18-án Izsákon a NUPI Sport XXI. Kupán. A kecskeméti lányok minden kétséget kizáróan bizonyították, hogy a régióban ők a legjobbak és a torna végén első helyezettként tértek haza.

Értékelve ezeket az eredményeket elmondhatjuk, hogy a lányok elhivatott, lelkes jól motiválható, tehetséges sportolók együttese, akik a megnövelt edzésszámmal és jó szakmai vezetéssel, 2010 végére az ország egyik legjobb csapatává érett.

Kesi mini versenycsapat tagjai : Kökény Nóra, Kanizsai Magdolna, Kiss Gréta, Dohi Nikolett, Vígh Dia, Sallai Virgínia, Vincze Boglárka, Kökény Petra, Molnár Adél, Juhász Karolina, Solymos Adrienn,Strung Laura,Felföldi Eperke,

A szakmai stáb Dunszt Istvánné, Dunszt Orsolya, Juhász Zoltán

Kategória: Archív, Röplabda