A KESI leánycsapat legyőzte az FTC-t az utolsó fordulóban
7. helyen végeztek leányaink a Kőnigh György 98’ Budapest Bajnokságban. Nehezen indult a gólgyártás, de az utolsó negyedben 3 gólt lőve biztosan nyertük a meccset.
A Kőnigh György 98’ Budapest Bajnokságban Kecskeméten rendezték az utolsó fordulót. Leányaink az FTC fiúcsapatával mérkőztek. Biztató előjelek voltak a mérkőzés előtt, hiszen ősszel Budapesten 8 -1-re nyertünk. Az első negyedben idegesen kezdtek a csapatok, és ennek megfelelően nem is esett gól. A második negyedben a Ferencváros megszerezte a vezetést, de elhúzni nem tudott. A harmadik negyedben a csapatok egy-egy gólt lőttek, így az utolsó felvonásra egy gólos előnnyel mehetett a vendégcsapat. Ekkor következett be a nagy fordulat, hiszen a lányaink 3 gólt szerezetek, és az ellenfél egyetlen helyzetét sem tudta gólra váltani.
A végeredmény 4 – 2 lett a lányok javára. A mérkőzés végig feszült és izgalmas volt, ahol a kecskeméti lányok rendkívül fegyelmezetten védekeztek, és emellé még egy kiváló kapusteljesítmény is párosult. Kapusunk Fáy Viktória 2 büntetőt hárított, és ezzel nagymértékben hozzájárult a sikerhez.
A csapat így a 7. helyet szerezte meg a bajnokságban.
KESI Leány – FTC 4 – 2 (0-0,0-1,1-1,3-0)
KESI: FÁY Viktória – Szabó Vivien, Palotai Annamária, Engel Dorotea, Kara Dominika, Marsa Patrícia, VARGA Diána 2, Balla Vivien 1, Borbély Alíz 1, Hochmann Patrícia, Szegezdi Brigitta, Görög Edina, Munding Kamilla.