A darázs csípte csapat

A darázs csípte csapat

Mielőtt bárki megijedne a címet olvasva, ne tegye, hiszen „csak” egy fájó vereségre utal.A Kőbányai  Darazsak  legyőzték a Kecskeméti Sportiskola kosárlabdázóit a Leány Kiemelt Bajnokságban.

A mérkőzésen Ősze Vivit még mindig hiányolnunk kellett. Dobos Ági már a 8. percben begyűjtötte 4.  faultját. Ismét nem volt könnyű így a dolgunk és megint az első félidőben figyelhettünk volna  jobban. 11 pontos hazai vezetéssel fordultunk.

A második félidőben mindent megtettek a lányok, küzdöttek és a harmadik negyedre át is vettük a vezetést két ponttal. Mindezt úgy, hogy a pályán levők mindegyikének 3-4 faultja volt már. A 4. negyedben fej-fej mellett haladt a két csapat úgy , hogy az utolsó 3 percre 4 játékosunk (Dobos, Gereben, Erki és Nagy H.) kipontozódtak,négyen pedig (Domokos, Boros, Kálló és Gereben) sérülést szenvedtek. Aki még bevethető volt nagyot hajtott, de ezt a mérkőzést ellenünk 5+2-ben játszották le. Az ellenfelünk az utolsó 2 percben 16 büntetőt dobhatott, ezzel szemben mi kettőt. Pedig a lányok mindent megtettek azért ,hogy ők is dobhassanak, ugyanis a Darazsak csapathibái is megvoltak már ebben a játékrészben, de valahogy minket „senki sem bántott” a palánk alatt. Érdekes, mi több igen részrehajló fújást kaptunk. Így csak csodával, vagy még azzal sem lehet megnyerni egy mérkőzést.

Kőbányai Darazsak-Kecskeméti SI: 82:70 (23:13, 23:22, 13:26, 23:9)
Kecskemét SI: Kálló 4, Nagy H. 16, Domokos 7, Gereben 12, Dobos 12. Csere: Boros 13, Mikó, Gömöri, Futaki, Csorba, Erki 4/3, Rimóczi 2.
Kőbányai Darazsak legjobbjai:Bach 28, Mányoki 19/6, Szécsi 18.

Szép volt lányok!

Kategória: Archív