A Kecskeméti Sportiskola (Kesi) röplabda szakosztálya RöpKöLYÖK Kupájával avatta fel szombat délelőtt a Zrínyi Ilona Általános Iskolában, a korábban elkészült Sportudvart. Nagy örömmel gyűltek újra össze a kecskeméti röplabdások, gyerekek, szülők, edzők, sportvezetők és szponzorok.
Fritz Ágnes, a KESI sportszakmai vezetője a megnyitón köszöntötte a résztvevőket. Kiemelte, hogy a KESI Röplabda szakosztályának keretein belül közel 300 fő sportoló sportol a mindennapokban. A Zrínyi Ilona Általános Iskola a legnagyobb hagyományokkal rendelkező, egyben a legjelentősebb utánpótlásbázisa a szakosztálynak, ezért is nagy öröm, hogy az iskola otthon adott ennek a szép sportudvarnak. A röplabda pályák azzal céllal jöttek létre, hogy minél több gyermek sportoljon egyenlő esélyekkel és értékteremtő, összetartó és elkötelezett sportközösség épüljön ki. Köszönetet mondott Tóth Lászlóné intézményvezetőnek, hogy az iskola vezetése mindezekben a szakosztály partnere.
Tóth Lászlóné intézményvezető a köszöntőjében elmondta, hogy nagy boldogsággal tölti el, mert elkészült ez a két, sporteszközökkel is felszerelt röplabda pálya, amely 70 százalékos TAO támogatással, valamint 30 százalék önkormányzati finanszírozással valósult meg. Fontosnak nevezte, hogy az iskola minden diákja nagy örömmel sportol és játszik a szünetekben az udvaron.
A torna résztvevője volt a kecskeméti röplabdázás ikonikus alakja Dunszt Ferencé Ugró Erzsébet, aki Zrínyi Ilona Általános Iskolában 50 évvel ezelőtt indította el a röplabda alapszintű oktatását.
A több mint 100 fő kis röplabdás, a torna keretein belül megkapta az első kesis versenyző egyenpólóját, amellyel hivatalosan is a röplabda szakosztály nagy családjának a tagjai lettek.
A KESI sportszakmai vezetője végül köszönetet mondottak mindazoknak, akik segítettek a beruházás megvalósításában. Külön kiemelve azokat a vállalkozásokat, akik a társasági adó felajánlásukból lehetővé tették a terv megvalósítását.