Osb második forduló

Sikeresen vették a második akadályt is a KESIS röplabdás lányok.

Budapesten a BSE csarnokában zajlott a serdülő bajnokság 2. fordulója. Elég lehangoló látvány fogadta a csapatokat, mikor beléptek a MAGYAR BAJNOK otthonába, mert a régi, omladozó falú, sötét, egy öltözővel rendelkező létesítmény nem méltó a sokszoros bajnok csapat sikereihez.

A bemelegítés rövjd ideje kevés volt az aklimatizálódásra, de az első játszma közepére a csapat magabiztos pontos, lelkes játékot produkálva elbizonytalanította a békéscsabai lányokat és végig vezetve 3 : 0 -ra megnyerte a mérkőzést. Ezen a meccsen mutatkozott be Góczán Dóra, aki alig pár napja igazolt a KRA csapatából hozzánk.Szoknia kell még a társakat, a más játékrendszert, de nem okozott csalódást és reméljük, hogy mihamarabb húzó ember és hasznos tagja lesz a csapatnak.

A második meccs előtt Szappanos Tibor edző bizakodóan latolgatta csapata esélyeit a kísérő szülőknek ,de nem számolt azzal, hogy a játékosok túlságosan tisztelik nagynevű ellenfelüket a VASAS-t és ezért a bátortalan, visszafogott játék csak vereséghez vezethetett. ( 3:0 ).

Az utolsó meccs volt a végső helyezés miatt a legfontosabb, mert a csoport 2. hely megszerzéséhez a házigazda BSE csapatát mindenáron le kellett győzni.Azt gondoltuk, hogy a 3 órás üresjárat, semmittevés után frissen fog játszani a csapat, de sajnos fordítva enerváltan, rengeteg hibával, fáradtan röpiztek a lányok. Szerencsére a tudáskülömbség kijött a javunkra és nagy nehezen hoztuk a mérkőzést 3:0 arányban.

„Nagyon sok munka kell még ahhoz, hogy összeérjen, összeszokjon ez a csapat, de ha ez sikerül a legmerészebb álmaink is teljesülhetnek.” – mondta az edző.

ÍGY LEGYEN! Hajrá KESI.

Kategória: Archív, Röplabda