A Kecskeméti Sportiskola vízilabda szakosztálya meghívást kapott Hannoverből, hogy vegyenek részt egy kupán. A kupa 2016. február 26. és 28. között zajlott, ahová 14 gyerek és 2 felnőtt utazott ki. A kupán a 2001-es és az ennél fiatalabb korosztály vehetett részt.
A résztvevő játékosok:
– Bábel Richárd
– Korpás László
– Baltás Ádám
– Kapás Máté
– Labancz Levente
– Juhász Balázs
– Csendes István
– Egervölgyi Tamás
– Tovaj Tamás
– Szabó Márk
– Pajor Jenő
– Tóth Árpád
– Tóth István
– Kochan Dániel
Edző: Bóbis Károly
Technikai vezető: Paré Pál
A csapat február 25-én érkezett meg Hannoverbe, a délután folyamán már közösen edzettek.
A torna során –amelyen a német tartományi válogatottak vettek részt–, 6 mérkőzést játszottak és a 9. helyen végeztek.
A tornán való részvétel célja az volt, hogy a csapat tapasztalatokat szerezzen nemzetközi szinten is. A tornán való részvétellel a gyerekek kimozdultak a megszokott környezetükből, más impulzusok érték őket és tapasztalatokat szereztek a nemzetközi vízilabdáról és játékvezetésről.