3 mérkőzés a hétvégi fordulókban

3 mérkőzés a hétvégi fordulókban

1 győzelem, 2 vereség. Kétszer is megmérkőztünk az Újpesttel, majd fölényes győzelmet arattunk a Szeged ellen!

November 21.-én szombaton rendeztek fordulót a 98’ Budapest Bajnokságban. A KESI fiataljai az Újpest B csapatával játszottak. A mérkőzésen mindkét csapat meglehetősen jól védekezett, így alakulhatott ki az 5-2-es Újpesti győzelem. A KESI góljait Hochmann Patrícia és Görög Edina szerezték.

Vasárnap két mérkőzés várt a lányokra az Országos Gyermek Bajnokság 3. fordulójában. Első mérkőzésünket a Szeged ellen játszottuk és fölényes, 33 – 2 arányú győzelmet arattunk. A második összecsapáson már jóval nehezebb dolgunk volt, mivel az ellenfél a bajnoki címre is esélyes Újpest csapata volt. Ennek megfelelően az UVSE végig uralta a mérkőzést, és 29 – 14-re győzött a KESI lányai ellen.

Kategória: Archív